Élet a dél-olaszországi sírhalmokon – ősi kőhalmok mint a mediterrán flóra menedékei

Megjelent legújabb cikkünk Rocco Labadessa elsőszerzőségével, melyben az ősi temetkezési halmok által fenntartott biodiverziás iránti rajongásunkat egy új biogeográfiai régióban, a mediterráneumban tudtuk kiélni :)

A cikk hivatkozása:

Labadessa, R., Vicario, S., Tarantino, C., Valkó, O., & Deák, B. (2026). Life in the graveyard: ancient stone burial mounds as refuges for Mediterranean grassland vegetation. Global Ecology and Conservation, e04361.

A cikk szabadon felhasználható és letölthető a folyóirat honlapjáról (ide kattintva).

Dél-Olaszország mediterrán tájain, kövekből emelt halmok őrzik a múlt emlékeit. A San Magno-i nekropolisz közel száz sírhalmát mintegy 2700–2800 évvel ezelőtt építették, a késő bronzkor és a kora vaskor idején. Ezek az ősi építmények azonban nemcsak régészeti és kulturális szempontból értékesek.

A San Magno nekropolisz egyik kőhalma madártávlatból

Az olasz-magyar közös kutatás során (a kutatás vezetője Rocco Labadessa; Institute of Environmental Intelligence and Technologies; National Research Council) azt vizsgáltuk, hogy a kőhalmoknak milyen szerepe lehet a mediterrán flóra veszélyeztetett fajainak megőrzésében. A kutatási kérdés jelentőségét az adja, hogy a térség természetközeli szárazgyepjei az elmúlt évtizedekben/évszázadokban jelentősen visszaszorultak és feldarabolódtak. A fennmaradó élőhelyeket pedig mind a korábban jellemző legeltetés elmaradása, mind az egyre gyakoribbá váló vaddisznóállomány is veszélyezteti.

Kutatásunkban azt találtuk, hogy a sírhalmok köves felszíne kiváló menedéket nyújt a nyílt felszínt kedvelő gyepi fajok számára és egyben védelmet is nyújt a talaj erős bolygatásával szemben (nem igazán kedvez a vaddisznóknak). A kövek közötti apró, változatos élőhelyek sajátos mikroklímát teremtenek, és mérsékelhetik a hőség és a szárazság hatásait is.

A kép jól mutatja, milyen szépen elkülönül a kőhalom és a környezetének növényzete.

A halmokon ezért több gyepi növényfaj, köztük számos évelő és élőhely-specialista faj maradhatott fenn, mint a környező gyepekben. Olyan fajokat is találtunk rajtuk, amelyek a halmok közvetlen környezetből teljesen hiányoztak. Közéjük tartozik a Dél-Olaszországban őshonos Stipa austroitalica árvalányhaj is, amelyet az Európai Unió élőhelyvédelmi irányelve is kiemelten fontos fajként tart számon. Mindez arra utal, hogy a sírhalmok hosszú időn át megőrizhették az egykor kiterjedtebb természetes gyepek növényvilágának egy részét.

Ezek az alig egy méter magas ősi építmények élőhelyszigetekként működnek a megváltozott tájban. Megőrzésük egyszerre szolgálja a régészeti örökség és a biológiai sokféleség védelmét. Önmagukban azonban nem elegendők a természet védelmére: a környező gyepek megfelelő kezelése és az élőhelyek közötti kapcsolatok fenntartása szintén nélkülözhetetlen. A San Magno-i halmok példája jól mutatja, hogy az emberiség távoli múltjának emlékei napjaink természetvédelmében is fontos szerepet kaphatnak.

A cikk összefoglalója alább olvasható.

Abstract

Ancient burial sites are increasingly recognized as important biodiversity hotspots and refuges for grassland vegetation in human-modified landscapes. While the ecological value of earthen burial mounds in Eurasia has been widely documented, the biodiversity potential of globally distributed stone burial mounds remains largely unexplored. Here, we assess the role of stone mounds as biodiversity hotspots and refuges from grassland degradation. We studied 15 stone mounds in the late Bronze Age necropolis of San Magno (southern Italy), a cultural heritage site affected by grazing abandonment and wild boar rooting. Plant species cover was recorded in concentric ring-plots on the mounds and in the surrounding grassland matrix. We compared community composition, species richness and diversity, as well as functional and ecological characteristics (life forms, ecological indicator values, habitat specificity) using non-metric multidimensional scaling, indicator species analyses, and bootstrap paired t-tests. Plant community composition differed significantly between mounds and surrounding grasslands. Mounds supported higher species richness and greater cover of perennial grasses, chamaephytes, and grassland specialists, alongside lower representation of short-lived grasses and weeds. This might be explained by the increased rockiness and decreased wild boar rooting intensity on the mounds. Our results show that ancient stone mounds can function as refuges for grassland biodiversity in the Mediterranean biome. By maintaining plant communities in a favorable conservation status, they may buffer degradation processes. These findings highlight synergies between cultural and natural heritage and suggest that both ancient and artificial stone mounds could support grassland conservation and restoration strategies.