2019. augusztus 1., csütörtök

Réunion, a vulkánok szigete

A 2019-es Island Biology Conference kapcsán Réunion szigetén jártunk, itt következik az élménybeszámoló.

Réunion a Mauritius-t és Rodrigues-t magába foglaló Mascarene-szigetcsoport tagja, Madagaszkártól 800 km-re keletre található az Indiai-óceánon, a Baktéritőtől kicsit északra. Korát a kutatók 2-3 millió évre teszik, tehát egy viszonylag fiatal vulkanikus szigetről van szó. A sziget mindössze 2511 km2 területű, mégis igen változatos formakincs és éghajlat jellemzi. Az éghajlatkutatók mintegy 200 különböző mikroklímát különítenek el a szigeten! A nyugati part szárazabb, kellemesebb éghajlatú, a keleti partvidék és a központi hegyvidék jóval esősebb, nem ritka az évi 6.000-12.000 mm csapadék, de volt már olyan év is amikor 18.000 mm esett. Sőt, a napi csapadékmennyiség világrekordját is Réunion-on mérték: Cilaos településen 24 óra alatt 1.870 mm eső esett!!! (Ez kb. annyi, amennyi három év alatt esik Magyarországon!) Júliusban, vagyis 'télen' enyhe, 20-27 Celsius fok körüli hőmérséklet és viszonylag kevés csapadék jellemző, így nagyon jó ide menekülni az európai forró nyárból.

Réunion sziget elhelyezkedése az Indiai-óceánon.

A szigetet az 1500-as években kezdték el benépesíteni, Madagaszkárról. Az első európai felfeldezők portugálok voltak 1507-ben, akiktől a franciák egy évszázaddal később átvették az uralmat. Az intenzív gyarmatosítás 1665-ben kezdődött, amikor a Francia Kelet-Indiai Társaság az első telepeseket elküldte a szigetre. A sziget felvirágzását egyrészt a cukornád, másrészt a vanília biztosította. Réunion ma Franciaországhoz tartozó tengerentúli régió. Utazói szemszögből ez több szempontból is kényelmes: Euró a fizetőeszköz, kiváló a közbiztonság, jó az úthálózat, bérelt autóval önállóan is jól bejárható a sziget. Tényleg mindenhova nyugodtan lehet menni, önállóan fel lehet fedezni a tájakat; ez kevés más trópusi szigetre igaz.

A Bourbon vanília a sziget egyik híressége. A Mexikóból származó orchidea-fajt a 19. században hozták be a szigetre. Beporzói azonban nem voltak. Egy 12 éves rabszolga, Edmond Albius fedezte fel a technikát, amivel kézzel is be lehet porozni a vaníliát. Felfedezése tette gazdaggá a francia vanília-bárókat. Ma a vaníliát egyre inkább az esőerdőkben termesztik, ami nagyon jó abból a szempontból, hogy megmaradnak az erdei élőhelyek. A Bourbon név egyébként visszatükröződik több, a szigeten endemikus növény- és állatfaj latin nevében is ('borbonicus' formában).
A sziget másik gazdasági 'kincse' a cukornád és a belőle készített rumok. Sajnos a cukornádültetvények a sík- és dombvidéki élőhelyek jelentős részét megsemmisítették, bár még mindig kevésbé, mint a szomszédos Mauritius-on.
Nagyon finom a helyi ananász, édes és nem fás.

Saint Pierre a sziget egyik legrégibb kikötővárosa. Talán a leginkább hangulatos és nyüzsgő város.
A sziget multikulti jellege a konyhaművészetben is megmutatkozik: kreol, francia, ázsiai és afrikai ízek egyaránt jellemzők. Nagyon finomak a piacokon árult szamószák.

Réunion vulkanikus szigete 2-3 millió éve keletkezett. Két nagy vulkanikus hegytömb alkotja: a már nem aktív Piton de Neiges és az aktív Piton de Fournaise. A Piton de Neiges ('havas csúcs') utolsó kitörése mintegy 10.000 éve volt; ma a sziget és egyben az Indiai-óceán legmagasabb pontja: 3071 m magas. Ritkán tényleg előfordul, hogy havazik itt, az utóbbi évtizedben kétszer is hoztak havat az Antarktisz felől fújó szelek. A sziget közepén, a Piton de Neiges szikláin költ két endemikus viharmadár faj.

A fenséges, ködbe burkolózó kialudt tűzhányó, a Piton des Neiges.

Cilaos települése egy kráterben található. Már az odavezető út is egy kész élmény: 400 hajtűkanyar után érünk fel a településre. Cilaos-ból gyönyörűen látszanak a sziget legnagyobb kihunyt vulkánjai.

A Piton de Fournaise, vagyis a 'kemence' a világ egyik legaktívabb vulkánja, egy 2632 m magas pajzsvulkán. Évente akár két-három alkalommal is kitör (remek videó egy nemrégi kitörésről például itt). Korát 530.000 évre teszik a kutatók. A sziget délkeleti harmadát gyakorlatilag ez a lenyűgöző vulkán formálta és formálja napjainkban is.

A vulkánra vezető út kilométereken át egy holdbéli tájon, a Plaine de las Sables-en vezet keresztül.
A legmélyebb kráter (Commerson kráter), ami egy robbanásos kitörés során keletkezett. Közel 300 m mély és 250 m széles.

A Plaine de las Sables holdbéli tájképe.

Ahhoz, hogy feljussunk a Piton de Fournaise-ra, először le kell ereszkednünk a kalderába, majd a túra végén újra fel a 180 méteres lépcsősoron :)

Szivárvány a kalderában.
A vulkántúra egyik legszebb formációja a Formica Leo. Nevét onnan kapta, hogy egy hangyaleső csapdájára emlékeztet. Az 1700-as években tört ki ez a kisebb, ma már nem aktív kráter.

Régi lávafolyás az előtérben, új lávafolyás a háttérben.

Elképesztő lávaformációkat láthatunk a kalderában.

Pahoahoe típusú lávafelszín, amelyre a finom redők, sima felszín jellemző.

Délutánra mindig összegyűlik a köd. A legszebb, legnapsütésesebb napon is.

Hegyek a felhők felett.
Az Island Biology konferencia alatt egy rövid kiránduláson bejártuk a keleti partvidék lávafolyamjait és megnéztük, hogyan veszik birtokba a növények a lávafelszínt. A part mentén vannak a legnagyobb kitörések lávafolyásai. A 2007-es kitörés olyan nagy volt, hogy a láva az óceánba is beömlött, kicsit felforralta a vizet, és az ott elpusztult halak közül egy tudományra új faj is előkerült. A láva mintegy 15-20 évig folyik, utána szilárdul meg. A lávát először a zuzmók, majd a páfrányok kolonizálják. A fásszárú növények is hamar megtelepednek, az Agarista salicifolia már 10 év alatt megtelepszik a láva-felszínen. Sajnos nagyon sok idegenhonos fafaj, köztük a Casuarina fajok is meg tudnak telepedni a láva-felszínen. Érdekes módon a lávafolyások növényzete nem képes a többnyire emberi eredetű tüzek után regenerálódni, ezért a tűzoltóság óvja ezeket a különleges élőhelyeket a tűztől.

A kihűlt láván elsőként a zuzmók és néhány páfrányfaj, mint például a képen látható Nephrolepis abrupta jelenik meg.
Pár évvel később már egyre több fásszárú növény is megtelepszik. A bal hátsó részen látható ausztráliai eredetű zsurlólevelű kazuárfa (Casuarina equisetifolia) az egyik legveszélyesebb, gyorsan fává növő inváziós faj a lávafolyásokon.
A legnagyobb kitörések után a láva egészen az Indiai-óceánig folyik, mintegy 20 km-en át.

Az 1986-os vulkánkitörés 25 hektárral megnövelte a sziget területét!
A Sainte Rose-ban található Notre Dame des Laves templom egy csoda folytán megmenekült: a láva körbefolyta, de nem bántotta a templomot.

Réunion eredeti és jelenlegi élőhelyeiről Strasberg et al. (2005) cikke ad kiváló áttekintést. A szigeten eltöltött idő során sikerült a legtöbb élőhelytípust felkeresnünk, most ezeket mutatjuk be sorban, az óceántól a magashegységek felé haladva. Mint sok más helyen, itt is egyértelműen látszik, hogy az ember élőhely-átalakító tevékenysége az alacsonyabb tengerszint feletti magasságokon a legnagyobb mértékű, így leginkább az itt egykor jellemző élőhelyek (szavanna, síkvidéki esőerdő és nem óceáni vizes élőhelyek) szerkezete és fajösszetétele változott meg, továbbá a partközeli élőhelyeket özönlötték el leginkább az inváziós fajok. A magashegységekben még sok az érintetlen, természetközeli élőhely, ám hosszú távon ezeket is veszélyezteti a klímaváltozás és a sziget népességének növekedése.

A partvidéki sík- és dombvidéket az 1500-as évek utazóinak leírásai alapján füves szavanna bortította, pálmafákkal tarkítva.

A Reunion-i szavanna. Ilyenkor 'télen', a száraz évszakban ezt az arcát mutatja.

A leégett és épen maradt szavanna határa.

Sajnos a szavanna eredeti állapotához képest jelentősen degradálódott. Az idegehonos mimóza fajok az állományok többségét benőtték. Kecske-legeltetéssel még helyre lehetne állítani a szavannát.
A szavanna ellensége, a mexikói eredetű árva-mimóza (Leucaena leucocephala). A faj szerepel az IUCN által összeállított 100 legveszélyesebb inváziós faj listáján.
A déli partvidéket sokszor az antarktiszi szelek tépázzák.

A déli partvidék állandóan szeles, párás és hűvös. Itt a 'vacoa', a közönséges csavarpálma (Pandanus utilis) ligetei jellemzőek.

Az 'utilis' fajnév igen találó: a vacoa termése megsütve finom csemege, leveleiből pedig gyönyörű kosarakat, kézműves termékeket fonnak (amikkel tele vannak a helyi piacok), vagy akár tetőfedésre is használják.
Látszólag rossz állapotban levő párduckaméleon (Furcifer pardalis) a déli partvidéken. A farkával kapaszkodott egy faágba és himbálózott a szélben.

Általában ennél jóval színpompásabb, most valószínűleg fázott. Hidegben a kaméleonok sokszor befeketednek, így több napfényt tudnak felvenni.

A cápa-támadások 2011 óta nagyon gyakorivá váltak Réunionon - itt volt az elmúlt években a legtöbb cápatámadás a világon. Sajnos emiatt a legtöbb partszakaszon nem lehet fürdeni.
A tengeri teknősök közül a leggyakoribb a gyönyörűszép közönséges cserepesteknős (Eretmochelys imbricata).
Magróvegéb a parti sziklákon.
A homokos óceánpartok leggyakoribb faja ez a hajnalka (Ipomoea pes-caprae).

Az állandóan nagy páratartalom miatt nagyon sok gyönyörű szivárványt láttunk. :)

A síkvidéki esőerdőkből sajnos nagyon kevés állomány maradt, többségük a cukornádültetvények áldozata lett. Mi a konferencia kiránduláson látogattunk el a Mare Longue-i esőerdőbe - ahol stílusosan bőrig áztunk, így csak ez az egy kép készült. :) A képen épp egy érdekes 'hegyibeszédet' hallgatunk a szárazföldi teknősök magterjesztő szerepéről. Az őshonos erdei fafajok egy részének a magját csak a teknősök terjesztik hatékonyan: hosszú távú terjesztők, közel két hónapig emésztik a magot, ami szükséges a csírázás beindításához. Ezért Réunionon sok helyen telepítik vissza a teknősöket az erdőbe.
A sziget csapadékos keleti oldalán a hegyvidéken találhatjuk a legbujább trópusi növényzetet.
Hegyvidéki erdő a Cilaos kráternél.

Szakállzuzmó.
Endemikus hegyi tamarinfák (Acacia heterophylla).
Buja trópusi növényzet páfrányfákkal.

A túraút a Bebour-Belouve köderdőben.

Ezért köderdő :)

 A dél-afrikai eredetű kála (Zantedeschia aethiopica) sokfelé nő a hegyi esőerdőkben.
Magashegységi marhalegelő, a Nez de Beouf-nél.
Két endemikus cserje egy képen: a sárga Erica reunionensis és a szürke Stoebe passerinoides.

Az "orbáncfű-fa" (Hypericum lanceolatum) a magashegységek törpecserjéseire jellemző.

A szigeten kilenc endemikus madárfaj él. Közülük a legtöbb faj gyakori és könnyen találkozhatunk velük - három faj azonban (két viharmadár faj és a Reunion-i kakukkgébics), nagyon ritkák és veszélyeztetettek.

A 'tectec' egy endemikus csukfaj (Saxicola tectes) - nagyon kedves és egyáltalán nem félénk madár.
Az endemikus Réunion-i olajzöld pápaszemes-madár (Zosterops olivaceus).

Sokszor a madarak töltik be a hiányzó rovar-pollinátorok szerepét: olajzöld pápaszemesmadár az 'orbáncfű-fán' (Hypericum lanceolataum).
Talán a leggyakoribb 'beporzó' az endemikus Réunioni pápaszemesmadár (Zosterops borbonicus).

Az endemikus Réunion-i bülbül (Hypsipetes borbonicus).

Szintén benszülött Réunioni paradicsom-légyvadász (Terpshiphone bourbonnensis).
A málinkó-szövőmadarak (Ploceus cucullatus) telepeivel szinte mindenütt találkozhatunk.
A trópusimadarak gyönyörű, kecses, és borzasztó idegesítő madarak, mert egy pillanatig sem maradnak egy helyben :) A képen a fehérfarkú trópusimadár (Phaethon lepturus) látható.

Vízityúk (Gallinula chloropus) a kagylótutajon (Pistia stratiotes). Fészküket is a sűrű (idegehonos) vízinövényzetre építik. A vizes élőhelyek többségét idegenhonos növények alkotják.
Az invazív állatfajok közül a patkány és az üregi nyúl okozza a legtöbb természetvédelmi problémát. Persze sajnos számos egyéb idegenhonos állat is bekerült a szigetre.

Ezt a közel 20 cm-es afrikai csigafajt fehérjeforrás gyanánt telepítették be - sajnos nem vált be, viszont nagyon elszaporodott.
Gyakori invazív madárfaj a vörösfülű bülbül (Piconotus jocosus).

Búcsúzóul naplemente az Indiai-óceánon.
Saint Gilles kikötője.

2019. július 27., szombat

Szigetbiológiai konferencia Réunion szigetén

Idén júliusban Réunion szigetén rendezték meg a harmadik nemzetközi szigetbiológiai konferenciát. A szigetek, legyen szó különböző korú, méretű, klasszikus óceáni szigetekről vagy akár szárazföldi élőhely-szigetekről, nagyon különleges, egyedi, és sérülékeny élőhelyek. A konferencia célja a szigetekkel kapcsolatos legújabb tudományos eredmények bemutatása volt a legkülönbözőbb témakörökben; különösen nagy szerepet kaptak a terjedésbiológiai, invázióbiológiai és evolúciós kutatások. Az előadások egy részét az alábbi linken meg lehet nézni/hallgatni, különösen ajánljuk Vojtech Novotny plenáris előadását, ami tényleg zseniális volt.

Az előadások rámutattak, hogy a szigeteken rengeteg endemikus faj előfordul, ugyanakkor vannak teljesen hiányzó funkcionális csoportok (például beporzók, magterjesztő állatok, ragadozók). Kis területük, izoláltságuk és az említett funkcionális 'diszharmónia' miatt (is) a szigetek élővilága különösen veszélyeztetett az ember tájátalakító tevékenységével és az új, emberi közreműködéssel megtelepedő és később invázióssá váló fajokkal szemben.

A konferencia helyszíne: a Saint Denis-i Egyetem kampusza - trópusi édenkert.

A magyar résztvevők (mi) a szárazföldi szigetekkel kapcsolatos kutatásaink eredményeit mutattuk be. Bár a konferencián a résztvevők többsége a klasszikus szigetekkel foglalkozott, mégis nagy érdeklődést mutattak az előadásaink iránt, és a poszterünk második díjat kapott a poszterversenyen. :)

Az alábbi témákat mutattuk be a konferencián:

Deák, B., Valkó, O., Török, P., Kelemen, A., Tóthmérész, B.: Diversity of grassland habitat islands: habitat and landscape filters of plant establishment in agricultural landscapes. (előadás)

Tóthmérész, B., Hüse, B., Valkó, O., Katona, É., Deák, B.: Grassland habitat islands in urban areas: testing ecological theories. (előadás)

Valkó, O., Lukács, K., Deák, B., Kiss, R., Miglécz, T., Tóth, K., Godó, L., Sonkoly, J., Radócz, S., Kelemen, A., Tóthmérész, B.: Alien species on tourists' cloths as novel threats for island floras: Human-dispersed seeds survive and can disperse after laundry washing. (poszter)

A konferencia alatti kirándulás, illetve az utána a szigeten töltött idő alatt sikerült kicsit bepillantanunk a világ egyik legkülönlegesebb szigete, Réunion természeti értékeibe. A következő blogbejegyzésben jön az élménybeszámoló. :)

A helyi természetvédők bemutatkozása a konferencia faluban.
A konferencia vacsora helyszíne Saint Denis egyik gyönyörű villája volt.
Koloniális hangulat Saint Denis belvárosában.

Első világháborús emlékmű.

A Saint Denis-i botanikus kert egyszerre trópusi és francia hangulatú.
A Rue de Paris Saint Denis egyik legszebb utcája.

Naplemente a Barachois-n, a parti promenádon.
A leggyakoribb madár a közönséges minna (Acridotheres tristis).
Itt a kunkor is fává nő - Heliotropium foertherianum.

2019. július 16., kedd

EDGG különszám a Hacquetia folyóiratban

Megjelent az Eurasian Dry Grassland Group (EDGG) eurázsiai gyepekkel foglalkozó tematikus különszáma a Hacquetia folyóiratban. A Hacquetia a Szlovén Tudományos Akadémia lapja, ahol 2016 óta vagyok a gyepekkel foglalkozó különszámok főszerkesztője.

Az idei évben több magyar vonatkozású cikk is megjelent a különszámban: Deák Balázs előszerzőségével az Eurázsiai Kurgán Adatbázist bemutató (Deák et al. 2019) és Tóth Csaba elsőszerzőségével az Ongai Kettős-halom geomorfológiáját, talajtani viszonyait, valamint flóráját és ízeltlábú faunáját bemutató cikk (Tóth et al. 2019). A kurgánok központi szerepet töltenek be a kötetben, így a címlapra is egy halom-fotó került. :) A halmos cikkek mellett a svájci Rhone-völgy szárazgyepjeiről (Dengler et al. 2019a), a bivalyok legeléspreferenciájáról (Tsiobani et al. 2019) és a tűz sztyeppi ízeltlábú közösségekre gyakorolt hatásairól (Polchaninova et al. 2019) olvashatunk. Továbbá a kötetben kapott helyet az EDGG működését bemutató beszámoló (Dengler et al. 2019b) és a szerkesztői cikkünk (Valkó et al. 2019).

A kötet címlapfotója - az erősen átalakított agrártájban a kurgánok őrzik a sztyeppvegetáció utolsó maradványát. A képen egy nagyon érdekes bulgáriai halom látható, amin tatárlelleg, selymes boglárka és magas tarackbúza is előfordult (Deák Balázs felvétele).
A Hacquetia a Scopus-on indexelt, egyre növekvő Cite Score-ral rendelkező open access folyóirat. Nemcsak a publikáció ingyenes, hanem a színes ábrák és fényképek közlése is. Egyaránt várunk botanikai és zoológiai tematikájú cikkeket az eurázsiai gyepek ökológiájával és természetvédelmi problémáival kapcsolatban. A következő gyepes különszám 2020 decemberében fog megjelenni, a felhívást hamarosan közzétesszük.

A kötet cikkei ingyen letölthetők a folyóirat honlapjáról.

A különszám cikkeinek citációi az alábbiak

Valkó, O., Labadessa, R., Palpurina, S., Burrascano, S., Ushimaru, A. & Venn, S. (2019): Conservation and diversity of Palaearctic grasslands – Editorial to the 5th EDGG special issue in Hacquetia. Hacquetia 18(2): 149-152.

Dengler, J., Widmer, S., Staubli, E., Babbi, M., Gehler, J., Hepenstrick, D., Bergamini, A., Billeter, R., Boch, S., Rohrer, S. & Dembicz, I. (2019a): Dry grasslands of the central valleys of the Alps from a European perspective: the example of Ausserberg (Valais, Switzerland). Hacquetia 18 (2): 161–183.

Dengler, J., Aleksanyan, A., Ambarlı, D., Biurrun, I., Dembicz, I., Kuzemko, A., Török, P., Venn, S. & Vrahnakis, M. (2019b): The Eurasian Dry Grassland Group (EDGG) in 2018–2019. Hacquetia 18(2): 153-160.

Deák, B., Tóth, C., Bede, Á., Apostolova, I., Bragina, T.M., Báthori, F. & Bán, M. 2019: Eurasian Kurgan Database – a citizen science tool for conserving grasslands on historical sites. Hacquetia 18 (2): 185–193.

Tóth, Cs. A., Deák, B., Nyilas, I., Bertalan, L., Valkó, O. & Novák, T. 2019: Iron age burial mounds as refugia for steppe specialist plants and invertebrates – case study from the Zsolca mounds (NE Hungary). Hacquetia 18 (2): 195–206.

Tsiobani, E. T., Yiakoulaki, M. D. & Menexes, G. 2019: Seasonal variation in water buffaloes’ diet grazing in wet grasslands in Northern Greece. Hacquetia 18 (2): 207–218.

Polchaninova, N., Savchenko, G., Ronkin, V., Drogvalenko, A. & Putchkov, A. 2019: Summer fire in steppe habitats: long-term effects on vegetation and autumnal assemblages of cursorial arthropods. Hacquetia 18 (2): 219–237.

2019. június 25., kedd

Magbank és klímaváltozás

A Society for Ecological Restoration szervezetén belül működik az International Network for Seed-based Restoration. A szervezet célja, hogy a mag-ökológiai ismeretek felhasználásával elősegítsék a degradált ökoszisztémák helyreállítását. Örömmel fogadtuk felkérésüket egy vendég-bejegyzés írására a Kiss Réka elsőszerzőségével jegyzett, klímaváltozás és magbank kapcsolatát elemző cikkünkkel kapcsolatban.

A bejegyzésünk ide kattintva olvasható.

A témát feldolgozó cikkünk ide kattintva érhető el.

Kiss, R., Deák, B., Török, P., Tóthmérész, B., Valkó, O. (2018): Grassland seed bank and community resilience in a changing climate. Restoration Ecology 26 (S2): S141-S150.

2019. június 23., vasárnap

Konferencia a reprodukciós stratégiákról

2019 november 7-9. között a Debreceni Egyetemen szervezünk egy növényi és állati reprodukciós stratégiákkal foglalkozó nemzetközi konferenciát Reproductive strategies from genes to societies – Frontiers in animal and plant reproduction research címmel.

A szimpózium honlapja elérhető itt.

Örömmel várjuk az érdeklődőket Debrecenben! 
Szimpóziumunk célja, hogy a nemzetközi élvonal kutatói bemutassák a reprodukciós stratégiák kutatásával kapcsolatos legújabb eredményeket és nemzetközi trendeket, illetve lehetőséget adjunk a fiatal magyar kutatóknak a nemzetközi bemutatkozásra. Örömmel várjuk mind a botanikai mind a zoológiai témájú prezentációkat.

A hazai kutatók közül meghívott előadóként Barta Zoltán, Jordán Ferenc, Lengyel Szabolcs, Liker András, Oborny Beáta és Tóthmérész Béla tartanak előadást a növényi és állati reprodukcióval kapcsolatos kutatásaikról. Olyan kiváló nemzetközi kutatókat is sikerült meghívni, mint Rosemary Grant & Peter Grant (Princeton University), Hans Hoffmann (University of Texas, Austin), Ruth Mace (University of London), Ran Nathan (Hebrew University of Jerusalem), Andy J. Green (Estacion Biologica de Doñana), Michaela Hau (Max-Planck-Institute for Ornithology) és Araxi Urrutia (University of Bath).

A honlapon igyekeztünk minden, a rendezvénnyel kapcsolatos információt feltüntetni. Az absztraktokat augusztus 20-ig várjuk, az early bird regisztráció határideje július 31.

Kérdés esetén örömmel állunk az érdeklődők rendelkezésére a reproductive.strategies2019@gmail.com email címen.

Célunk támogatni az érdeklődő fiatal hazai kutatókat. Ezért maximum húsz fő részére 50%-os támogatást nyújtunk a részvételi díjból. Kérjük azokat a 35 évnél fiatalabb kutatókat, akik szeretnének pályázni a kedvezményes részvételi díjra, írjanak egy rövid motivációs levelet a reproductive.strategies2019@gmail.com email címre.

Üdvözlettel,

Valkó Orsolya, Németh Zoltán és Székely Tamás, a konferencia szervezői

2019. június 9., vasárnap

EDGG konferencia kirándulás Stájerország rétjein

A néhány napja Ausztriában megrendezett Eurasian Dry Grassland Conference során kirándulást tettünk Stájerország hegyi rétjeire. Neumarkt in der Steiermark régióba. A térségben elindították az úgynevezett 'haymilk' programot, aminek célja, hogy kiváló minőségű tejtermelést valósítsanak meg minél inkább extenzív gazdálkodás mellett. Előírás például, hogy nem használnak szilázst a takarmányozás során, illetve hogy évente legalább 120 napot a legelőn töltenek a marhák. Emellett a takarmány háromnegyedének helyi forrásból, az adott farmról kell származnia. Ez egy nagyon jó kezdeményezés arra, hogy az amúgy sokszor igen intenzív tejhasznú marhatartás ökológiai lábnyomát csökkentsék és egyúttal hozzájáruljanak a hegyi rétek biodiverzitásának fenntartásához. Továbbá prémium minőségű, nagyon finom sajtokat és vajat termelnek, amit a nap végén meg is tudtunk kóstolni :)

Hegyi rét Neumarkt in der Steiermark régióban.

Havasi iszalag (Clematis alpina).

A palástfüvek (Alchemilla spp.) levelein megmarad a harmat. Mint azt Molnár Zsolttól megtudtuk, a Gyimesben harmattartó lapinak hívják őket. :)
Ez a vár igazán idilli helyen épült.
Bodzaszagú ujjaskosbor (Dactylorhiza sambucina).
Lápi hízóka (Pinguicula vulgaris).
Közvetlenül legeltetés előtt álló terület.
Extenzíven legelő tejhasznú marhák - itt tényleg lehetséges a természetkímélő tejtermelés.
Az egyik haymilk farmon tett látogatásunk vége, amikor már mindannyian a sajtra gondoltunk...

2019. június 5., szerda

Eurasian Grassland Conference, Graz

Múlt héten rendezték meg az Eurasian Dry Grassland Group évente megrendezett Eurasian Grassland Conference nevű konferenciáját Graz-ban. A konferenciát Martin Magnes barátunk szervezte a Gráci Egyetem gyönyörű Botanikus Kertjében. A konferencia idei kiemelt témája a fajgazdag gyepek fenntartható kezelése volt.

A konferencia előadásai közül egy szakértő zsűri, a poszterek közül pedig a közönség választja ki a legjobb fiatal kutatók által bemutatott prezentációkat. Az idei évben a díjak felét a mi tanítványaink kapták, akiknek ezúton is gratulálunk!

1. helyezés, előadások - Kiss Réka
3. helyezés, előadások - Godó Laura
2. helyezés, poszterek - Lukács Katalin

A boldog győztesek: Godó Laura, Kiss Réka, Lukács Katalin.

Az alábbi prezentációkat mutattuk be a konferencián

Iva Apostolova, Deák Balázs, Anna Ganeva, Desislava Sopotlieva, George Nehrizov, Kiril Vassilev, Magdalena Valcheva, Nadya Tsvetkova, Nikolay Velev, Salza Palpurina, Tsvetana Popova, Tsvetelina Terzyiska, Vassil Vassilev, Veselin Shivarov & Yasen Stoyanov: Ancient burial mounds serve as refugee islands for semi-natural grasslands in Bulgaria.

Deák Balázs, Valkó Orsolya, Nagy D. Dávid, Török Péter, Torma Attila, Lőrinczi Gábor, Kelemen András,  Mizser Szabolcs, Nagy Antal, Bede Ádám, Csathó András István & Tóthmérész Béla: Kurgans as refuges for grassland species: large-scale multi-taxon study on Eurasian burial mounds.

Deák Balázs, Tóth Csaba Albert, Bede Ádám, Iva Apostolova, Bán Miklós & Báthori Ferenc: Citizen science as a tool for conserving grasslands on sacred natural sites – the main goals of the Eurasian Kurgan Database.

Godó Laura, Valkó Orsolya, Tóthmérész Béla, Tóth Katalin, Kiss Réka, Radócz Szilvia, Kelemen András, Török Péter, Švamberková Eva & Deák Balázs: The red fox  as  an  ecosystem  engineer:  Effect  of  fox  burrows  on  the  grassland  vegetation  of kurgans.

Kiss Réka, Tóthmérész Béla, Deák Balázs, Török Péter, Miglécz Tamás, Tóth Katalin, Kelemen András, Radócz Szilvia, Godó Laura, Körmöczi Zsófia, Lukács Katalin, Sonkoly Judit, Anita Kirmer, Sabine Tischew & Valkó Orsolya: Establishment gaps:  new  and  successful  tool  to  overcome  propagule-  and  microsite-limitations  in grasslands.

Kovácsné Koncz Nóra, Béri Béla, Deák Balázs, Kelemen András, Tóth Katalin, Kiss Réka, Radócz Szilvia, Miglécz Tamás, Tóthmérész Béla & Valkó Orsolya: Meat production and maintaining biodiversity: Grazing by traditional and crossbred beef cattle breeds in marshes and grasslands.

Lukács Katalin, Valkó Orsolya, Török Péter, Tóthmérész Béla, Radócz Szilvia & Deák Balázs: Kurgans as refuges of rare dry grassland species.

Nagy D. Dávid, Valkó Orsolya, Magura Tibor, Deák Balázs, Horváth Roland, Debnár Zsuzsanna & Tóthmérész Béla: Unburned microhabitats and their surroundings support epigeic arthropods after prescribed burning of dry grasslands.

Valkó Orsolya, Lukács Katalin, Deák Balázs, Kiss Réka, Tóth Katalin, Godó Laura, Miglécz Tamás, Sonkoly Judit, Radócz Szilvia, Kelemen András & Tóthmérész Béla:  A  new  aspect  of  the  dispersal  of  alien  plants  in  grasslands  -  Human-dispersed seeds can survive and disperse after the laundry cycle.