2019. május 20., hétfő

Bulgáriai élménybeszámoló

Ahogy ígértük, folytatjuk a bulgáriai kurgán-felmérő expedíciónkról szóló élménybeszámolót. A Marica-völgyben töltött egy hét során rengeteg érdekes élőhelyet, növény- és állatfajt és szép falvakat, városokat láttunk, ezekből adunk a következőkben egy válogatást.

Először a terepmunka szépségeiről néhány életkép :)

 Első élményünk: az első halom melletti találkozóponton rengeteg óriási csobánkutya fogadott minket. (Kelemen András fotója)

 
A Marica-völgyben szinte minden talpalattnyi területet beszántottak. A kevés fennmaradt gyepterületet pedig a túllegeltetés fenyegeti. Ebben a tájban tényleg a kurgánok a szárazgyepi növényzet legfontosabb menedékei. (Deák Balázs fotója).

Helyenként a kurgánokat is veszélyezteti a túllegeltetés. Bár ez tényleg ritka eset, mert nagyon kevés a gyepekkel körülvett halom. (Deák Balázs fotója). 

A hengeresfészkű peremizs (Inula germanica) a halmok északi oldalán alkotott szép nagy állományokat. (Deák Balázs fotója).

Sok halmot veszélyeztet Bulgáriában is a cserjésedés. Főleg a szoknya részen, illetve az északi lejtőn találkozhatunk sűrűbb kökényes, krisztustövises, vagy ördögcérnás cserjésekkel. (Deák Balázs fotója).

A Brestovica melletti szép és híres borvidék kurgánjain előfordul a pukkanó dudafürt (Colutea arborescens) is. (Deák Balázs fotója).


A krisztustövis (Paliurus spina-cristi) az egyik leggyakoribb és legagresszívabb cserje a bolgár kurgánokon. (Deák Balázs fotója).


A beszédes nevű Bituminaria bituminosa levelei megdörzsölve nagyon erős kátrányszagúak. (Deák Balázs fotója).


Talaj mintavétel hat kilós kalapáccsal. (Lukács Katalin fotója).


Zlatitrap mellett a táj meghatározó eleme ez az óriás lakóhalom (tell), melynek átmérője 120 méter! (Deák Balázs fotója).


A mákfélék családjába tartozó gyönyörű kis filigrán növényke, a Hypecoum pendulum a kurágnok legnyíltabb, legmelegebb részein, a déli oldalakon és a tetőn fordult elő. (Deák Balázs fotója).


A szantálfavirágúak családjába tartozó Comandra elegans. (Kelemen András fotója).


A selymes boglárka (Ranunculus illyricus) a halmok északi oldalán volt jellemző. (Valkó Orsolya fotója)

 Az egyik halom északi oldalán gyönyörűen megmaradt magas tarackbúzás (Agropyron elongatum) állomány, selymes boglárkával (Ranunculus illyricus). (Deák Balázs fotója)

A tatárlelleg (Goniolimon spp.) a halmok leginkább nyílt déli oldalain fordult elő. (Kelemen András fotója)

 A Magyarországon igen ritka földbentermő here (Trifolium subterraneum) több halmon és néhány gyepben is előfordult. (Kelemen András fotója)

Itt látható a föld alatti része. (Kelemen András fotója)

Kedvenc kurgánjaink a Brestovice melletti szőlőhegyeken. Már önmagában az is megdöbbentő volt, hogy ilyen dombos vidéken ilyen óriási kurgánokat építettek. (Deák Balázs fotója).


Brestovica mellett már érett a cseresznye és a mandula is. :) (Valkó Orsolya fotója).


Zlatitrap melletti másik kedvenc kurgánunk, meredek lejtőin szép kunkorgó árvalányhajas (Stipa capillata) sztyeppével, háttérben a Rodope hegycsúcsaival. (Deák Balázs fotója).


Ez a kép jól érzékelteti a trák halmok monumentális méreteit. (Lukács Katalin fotója).


A mikroklíma mérőket terepszínű árnyékolókkal álcáztuk, ami szuperül működött, egyet sem loptak el. Viszont sajnos nagyon megszerették az árnyékolókat ezek a kis lények. (Valkó Orsolya fotója).


A mikroklíma adatok letöltése. (Deák Balázs fotója).


Amikor sietni kellett, akkor út közben zajlott ez a munkafolyamat. (Lukács Katalin fotója).


A kurgánok mélyének állatvilága: a Chetinyova-halom belsejében denevérek is élnek. (Lukács Katalin fotója).


Szerencsére nagyon sok gyurgyalaggal találkoztunk, különösen szerették a feltárt kurgánok meredek oldalait. (Deák Balázs fotója).


Drámai jelenetnek voltunk tanúi: A képen látható kardoslepke egy karolópók szorításában lehelte ki a lelkét és a később érkezett bogáncslepke nem is sejti, mi folyik tőle pár centire... (Deák Balázs fotója).


Nagyon különleges megjelenésű ájtatos manókkal találkoztunk. (Deák Balázs fotója).


 Nagyon sok halmon találkoztunk nagyfejű csajkóval. (Kelemen András fotója).


Halmok a Rodope lábánál. (Valkó Orsolya fotója)


Bulgáriában a kurgánok mindenütt ott vannak. Itt például egy rizsföld közepén. (Lukács Katalin fotója).


A terepnapok mindig elég hosszúra nyúltak. Persze ilyen fényviszonyok között már csak a talajnedvesség mérést tudtuk csinálni. (Kiss Réka fotója).


Desi Sopotlieva kollegánk elvitt minket a nagyon kevés megmaradt kontinentális szikes gyep egyikéhez. A kép jobb felső sarkában Agropyron elongatum látható. (Deák Balázs fotója)


A nyílt szikes gyepek jellemző fajai a Camphorosma monspeliaca, Plantago coronopus és Matricaria chamomilla. (Valkó Orsolya fotója)


Camphorosma monspeliaca. (Deák Balázs fotója)


A szikes gyep ifjú pásztorai. (Deák Balázs fotója)


Ez ám a szabadság :) (Valkó Orsolya fotója).


Falusi életkép. (Deák Balázs fotója)


Staro Zhelezare falu híres a művészi falfestményeiről. Az itt élő művészek munkáiról itt olvashunk. Mi sajnos csak gyorsan átsuhantunk a falun, de simán el lehetne itt tölteni órákat. (Valkó Orsolya fotója)


Nagyon meglepődtünk, amikor egy teljesen átlagos falu házain ilyen falfestményeket láttunk. (Valkó Orsolya fotója)


Plovdiv idén Európa Kulturális Fővárosa. Nagyon megérdemli a címet, gyönyörű és érdekes város. (Valkó Orsolya fotója)


A plovdivi amfiteátrumot Domicianus építtette az i.e. 1. században. (Deák Balázs fotója)


Az amfiteátrum több mint 5000 nézőt tudott befogadni. (Kiss Réka fotója).


Az egyik kedvenc plovdivi házunk, Stepan Hindliyan háza. (Deák Balázs fotója)


A Balabanov ház isztambuli stílusban berendezett szalonja. (Deák Balázs fotója)


Gyönyörű plovdivi paloták. (Deák Balázs fotója)


A páva motívum sok palotán visszatérő díszítő elem. (Deák Balázs fotója)


A plovdivi Djumaya mecset. (Deák Balázs fotója)


Kapana - Plovdiv kreatív városrésze. (Deák Balázs fotója)


A Kapana negyedben rengeteg szuper falfestmény van. (Deák Balázs fotója)


A Kapana egyik kocsmája. Az asztalokon tetriszek vannak kitéve. Jó hely lehet. (Deák Balázs fotója)


Az 'Éneklő Szökőkutak Parkja', ahol a szökőkutak helyett a füleskuvikok 'énekeltek'. (Deák Balázs fotója)

2019. május 16., csütörtök

Bulgária - trák halmok felmérése

Az elmúlt napokat Bulgária déli részén töltöttük, ahol a Marica folyó völgyében trák halmok (mogila) növényzetét mértük fel. Bulgária alföldi és hegylábi (sőt, érdekes módon hegyvidéki!) területein számos halom található, melyek jelentős részét a trákok, kisebb részét a Jamnaják és más sztyeppi népek építették. A halomkutatók számára kivételesen érdekes hely Bulgária, mivel az alföldi területeken napjainkig hozzávetőleg 10-15.000 halom maradt fenn (az egykor volt 50.000 halomból), melyek sok esetben igen jó természetességű gyepi növényzetet őriznek. A magyarországi halmokhoz hasonlóan a bulgáriai halmoknak is nagy szerepe van a sztyeppi növényfajok fennmaradásában. 

Szántóföldekkel körülvett halom Rogosh falu közelében
Az általában kisebb méretű (pár méteres magasság), és ritkán csoportosuló (egyedülálló, vagy kettős és hármas halmok jellemzők) magyarországi halmokhoz képest a Marica völgyében található trák halmok merőben más képet mutattak. Magasságuk a legtöbb esetben meghaladja az öt métert (sőt, gyakoriak a több, mint 10 méteres halmok) és a tájban számos esetben halom-mezőkkel találkoztunk, ahol számos, akár tíz halom is előfordult egymáshoz közel. 

Trák halommező
Ennek a mintázatnak az oka a halom funkciójában és építésének módjában keresendő. A késői vaskorban (i.e. 5. század környéke) épült trák halmok különlegessége, hogy elsődlegesen a halmokat nem temetkezési céllal hozták létre (mint például a Jamnaják esetében), hanem szentélyként szolgáltak, melybe később temettek el egy prominens személyt. A szentély általában két kőből épült részből állt: egy déli tájolású első kamrából, mely bejáratként és előtérként szolgált és egy központi elhelyezkedésű központi kamrából. A központi kamra sok esetben kör alapú és boltozatos tetővel rendelkezik, gyakran díszítették faragások, oszlopok és freskók. Régészeti leletek alapján a szentélyekben vallási szertartások folytak, melyek sok esetben kötődtek a szent nedű: a bor fogyasztásához. A későbbiekben a központi kamrát használták temetkezési kamraként és a halom bejáratát teljesen lezárták és betemették. Ekkor nyerte el a halom a most is látható talajjal fedett formáját, mely első ránézésre nem is sejteti, hogy milyen díszes és jól kimunkált belsőt (és kincseket) rejt a belseje. 

Starosel falu közelében található Chetinyova-halom feltárt előtere

Chetinyova-halom belső szentélye
Chetinyova-halom kupola
 
A halomtól nem messze található szent kövek, ahol állati áldozatokat mutattak be az isteneknek

Horizon-halomban található szentély maradványa
A feltárás alatt lévő grandiózus (15 méternél magasabb) halom feltárása Manole mellett

Érdekes módon a Bulgária déli részén található halmokon (a magyarországi halmokkal ellentétben) az emberi eredetű zavarások, mint például az építkezések, szántás, szemétlerakás, utak építése, gyümölcsösök létesítése alig voltak jelen. Ez talán elsősorban annak is köszönhető, hogy a trák halmok grandiózusan nagyok és igen meredek lejtővel rendelkeznek. Van azonban egy szinte minden halmon jelen levő zavarás: a sírrablás. A magyarországi halmokkal ellentétben a Bulgáriában található trák halmok számos esetben gazdag aranykincset rejtenek, amely sajnálatos módon már évezredek óta mozgatja a sírrablók fantáziáját. Az általunk felkeresett több tucat halom sajnos majd mindegyikén találkoztunk a közelmúltban keletkezett "feltáró alagutakkal". A sírrablók két módon igyekeznek a halom kincseihez jutni: vagy dél felől a szentély bejárata felőli oldalról ásnak be a központ felé, vagy a központi kamra feltételezett középpontjához felülről próbálnak bejutni. Utóbbinak nagy veszélye, hogy ha az ásás közben megsérül a központi kamra kupoláját tartó sarokkő, akkor a kupola beomlik és ezáltal megsemmisülnek a leletek és az építmény struktúrája is sérül. Ezek a gödrök egyes esetben akár 5-6 méter mélyek és 1-2 méter szélesek is lehetnek, így a halmok felmérése közben nem árt, ha az ember nem csak a növényeket figyeli, de az árkokra is odafigyel. :) 

Friss sírrablás nyomai

Halomfeltárás közben előkerült ezüstből és aranyból készült lábvért (forrás: http://archaeologyinbulgaria.com)
Az általunk felkeresett halmokon számos sztyeppi faj volt jelen, mint például a selymes boglárka (Ranunculus illyricus), a tatárlelleg (Goniolimon spp.), magas tarackbúza (Elymus elongatus), hengeresfészkű peremizs (Inula germanica), kései pitypang (Taraxacum serotinum) vagy az Iris reichenbachiana nevű nőszirom faj. 

Hengeres peremizzsel borított halom. Háttérben a Rodope-hegység csúcsai.
A magyarországi halmokon ritkaságszámba menő fehér zanóttal igen gyakran találkoztunk a trák halmokon
A halmok refúgiumként szolgálnak ezen fajok számára, aminek azért is van nagy jelentősége, mert a környező területeken ezek a fajok és maguk a gyepi élőhelyek is igen megritkultak. Ez abban is megmutatkozott, hogy a "felderítési fázisban" a legtöbb időnk azzal telt el, hogy a vizsgálatunkhoz természetközeli gyepállományokat keressünk referenciaként. A mostani vizsgálatunk célja az volt, hogy kiderítsük, hogy a halmok lokális, abiotikus környezeti paraméterei, mint például mikroklíma, a talaj tulajdonságai és a lejtőszög hogyan hatnak a növényzet fajösszetételére és a halom biodiverzitás megőrző funkciójára. A mostani felmérésünk alapján jól látszik, hogy a kazahsztáni eredményeinkhez hasonlóan a halmok biodiverzitás megőrző funkciójában igen nagy szerepet játszik a halmokon található élőhelyi sokféleség, amely lehetővé teszi azt, hogy a halmok viszonylag kis felületén számos eltérő élőhelyhez adaptálódott gyepi faj együtt forduljon elő. 

Ezúton szeretnénk a kutatásban résztvevő bolgár és magyar kollegának és barátoknak megköszönni, hogy lehetővé vált ez az izgalmas és remélhetőleg új és érdekes eredményekkel szolgáló kutatás. 

A terepi felmérő csapat. Balról jobbra: Salza Palpurina, Iva Apostolova, Desislava Sopotlieva, Kiss Réka, Lukács Katalin, Kelemen András, Valkó Orsolya és Deák Balázs
A felmérést az Iva Apostolova Professzor asszony által vezetett "Thracian mounds – biodiversity hotspots and refugee islands for preservation natural flora and vegetation" című projekt keretében végeztük, amelyben van szerencsém kutatóként részt venni. A hároméves bulgáriai projekt során a célunk az, hogy feltérképezzük a bulgáriai halmok élővilágát, valamint vizsgáljuk azokat a tényezőket, amelyek befolyásolhatják azok biodiverzitás megőrző szerepét. A bulgáriai halmok természetvédelmi szempontú vizsgálata igen fontos és időszerű feladat, mivel bár a trák halmok már 150 éve igen jól kutatottak régészeti szempontból, de botanikai, természetvédelmi szempontból még szinte teljesen feltáratlanok. A felmérés során szerzett terepi tapasztalataink alapján a Marica folyó völgyében szinte kizárólag a halmokon maradtak fenn a jó állapotú szárazgyepi fragmentumok és a ritka szárazgyepi fajok. Ennek oka az, hogy a völgy termékeny talaját már hosszú évezredek óta intenzíven művelik. 

Az expedíció magyar résztvevőit az NKFI KH 130338 és az NKFI FK 124404 pályázatok, valamint az Új Nemzeti Kiválóság Program pályázatai támogatták. 

Hamarosan folytatjuk a bejegyzést a felmérés részletes leírásával és terepi élménybeszámolóval. 

2019. április 30., kedd

Kiss Réka az IAVS Bulletin-ben

Most jelent meg az International Association for Vegetation Science (IAVS) Bulletin-je, ami egyrészt az IAVS fontosabb történéseiről ad hírt, másrészt bemutat különböző élőhelyeket, növényközösségeket és vegetációtudományi kutatásokat. A szerkesztők indítottak egy új rovatot, amelyben frissen doktorált vegetációtudósok PhD kutatási témáit mutatják be, egyfajta keresztmetszetet adva a növényökológia és vegetációtudomány új irányairól. Az első ilyen rovatban nemrég végzett PhD hallgatóm, Kiss Réka munkájáról is olvashatunk ide kattintva, a 34-35. oldalon.

Kolonizációs ablakok növényzetének felmérése a rekkenő hőségben. :)

Réka értekezését 2018 szeptemberében védte meg (lásd régebbi bejegyzésünket). 

Az értekezés témájához kapcsolódó legfontosabb közleményei az alábbiak

Kiss, R., Deák, B., Török, P., Tóthmérész, B.., Valkó, O. (2018) Grassland seed bank and community resilience in a changing climate. Restoration Ecology, 26, S141-S150. PDF

Kiss, R., Sonkoly, J., Török, P., Tóthmérész, B., Deák, B., Tóth, K., Lukács, K., Godó, L., Kelemen, A., Miglécz, T., Radócz, Sz., Tóth, E., Balogh, N., Valkó, O. (2018) Germination capacity of 75 herbaceous species of the Pannonian flora and implications for restoration. Acta Botanica Hungarica, 60, 357-368. PDF

Kiss, R., Valkó, O., Tóthmérész, B., Török, P. (2016) Seed bank research in Central-European grasslands - An overview. In: Murphy, J. (ed.) Seed Banks: Types, Roles and Research, Nova Science Publishers, 1-34. PDF

Kiss, R. (2016) A talaj-magbank szerepe a magyarországi növényközösségek dinamikájában és helyreállításában. Kitaibelia, 21, 116-135. PDF

Valkó, O., Deák, B., Török, P., Kirmer, A., Tishew, S., Kelemen, A., Tóth, K., Miglécz, T., Radócz, Sz., Sonkoly, J., Tóth, E., Kiss, R., Kapocsi, I., Tóthmérész, B. (2016) High-diversity sowing in establishment windows: a promising new tool for enhancing grassland biodiversity. Tuexenia, 36, 359-378. PDF

Török, P., Kelemen, A., Valkó, O., Miglécz, T., Tóth, K., Tóth, E., Sonkoly, J., Kiss, R., Csecserits, A., Rédei, T., Deák, B., Szűcs, P., Varga, N., Tóthmérész, B. (2017) Succession in soil seed banks and its implications for restoration of calcareous sand grasslands. Restoration Ecology, 26, S134-S140. PDF

Godó, L., Tóthmérész, B., Valkó, O., Tóth, K., Kiss, R., Radócz, Sz., Kelemen, A., Török, P., Švamberková, E., Deák, B. (2018) Ecosystem engineering by foxes is mediated by isolation in grassland fragments. Ecology and Evolution, 8, 7044-7054. PDF

2019. április 23., kedd

Itt a tavasz

Szerencsére újra itt a tavasz és felkereshetjük kedvenc tavaszi növényeinket, melyekről amúgy már persze több ezer képünk van. 

Pár hete a bagaméri Kék-Kálló völgy homokbuckáin jártunk, hogy készítsünk egy pár fotót a virágzó magyar kökörcsinekről (Pulsatilla flavescens). 

A faj egy igen szűk elterjedésű kárpát-medencei endemizmus, amely a Nyírség homoki gyepjeiben fordul elő. Az élőhelypusztulásnak és a tájhasználati változásoknak köszönhetően állománya jelentősen megritkult az elmúlt évszázad alatt. Ezt jól mutatja az is, hogy míg Boros (1932) és Soó (1932) a térségből számos állományt írt le, napjainkban a fennmaradt populációk száma a tízhez közelít. Az egykor volt állományok helyén napjainkban sok esetben már erdőtelepítések, épületek vagy éppen szántók találhatók. A fennmaradt állományok fennmaradása érdekében sok esetben szükséges az aktív természetvédelmi kezelés. A megfelelő módon kivitelezett legeltetés és a kontrollált égetés hasznos lehet a faj fennmaradása érdekében (Deák et al. 2014). Sok esetben a populációkat a kis populációméret is veszélyezteti, ezért a Hortobágyi Nemzeti Parkban több helyszínen is végeztek sikeres visszatelepítési projektet. 

Mondanunk sem kell, hogy a faj, amellett, hogy természetvédelmi szempontból kiemelten értékes, igen fotogén is. :)

Magyar kökörcsin a Kék-Kálló menti homokbuckákon

Irodalmak

Soó R. 1932: Kritikai megjegyzések és újabb adatok a magyar flóra ismeretéhez V. - Botanikai
Közlemények 29: 122-127.

Boros Á. 1932: A Nyírség flórája és növényföldrajza. – Budapest, 208 pp.

Deák B., Valkó O., Török P., Végvári Zs., Hartel T., Schmotzer A., Kapocsi I., Tóthmérész B. (2014): Grassland fires in Hungary – A problem or a potential alternative management tool? Applied Ecology and Environmental Research 12: 267-283.


2019. április 15., hétfő

Kolozsvári Biológus Napok

A hétvégén rendezték meg a 20. alkalommal a Kolozsvári Biológus Napokat. A konferencián a biológia számos tudományterületéről hallhattunk érdekes előadásokat. A program elérhető itt. A konferencia mint mindig, most is nagyon jó volt :)

Mi az alábbi témaköröket mutattuk be a konferencián.

Deák, B., Valkó, O., Török, P., Tóthmérész, B. (2019): Kunhalmok természetvédelmi szerepe - lokális faktorok hatása a ritka sztyeppi fajok fennmaradására. 20. Kolozsvári Biológus Napok, Kolozsvár, 2019. április 12-13.

Kiss, P. J., Bátori, Z., Tölgyesi, Cs., Valkó, O., Deák, B., Pénzes, Zs., Kelemen, A. (2019): Mesterséges természetesség, a töltésoldalak szerepe az agrártáj biodiverzitásának megőrzésében. 20. Kolozsvári Biológus Napok, Kolozsvár, 2019. április 12-13.

Kiss, R., Deák, B., Tóthmérész, B., Miglécz, T., Török, P., Kelemen, A., Tóth, K., Lukács, K., Radócz, Sz., Sonkoly, J., Godó, L., Körmöczi, Zs., Tóth, E., Kirmer, A., Tishew, S., Kapocsi, I., Valkó, O. (2019): Törjük meg az egyhangúságot! - Növényfajok kitelepedési sikeressége kolonizációs ablakokból. 20. Kolozsvári Biológus Napok, Kolozsvár, 2019. április 12-13.

Torma, A., Császár, P., Bozsó, M., Deák, B., Valkó, O., Kiss, O., Gallé, R. (2019): Kaszálás és legeltetés hatása szikes gyepek ízeltlábú közösségeire. 20. Kolozsvári Biológus Napok, Kolozsvár, 2019. április 12-13.

Valkó, O., Kelemen, A., Miglécz, T., Török, P., Deák, B., Tóth, K., Tóth, J. P., Tóthmérész, B. (2019): Rendszeres kontrollálatlan égetés hatása a lejtősztyepprétek specialista fajaira. 20. Kolozsvári Biológus Napok, Kolozsvár, 2019. április 12-13.

Kiss Réka előadása a gyepi biodiverzitás növelésének lehetőségeiről.

A konferencia szoros szakmai programja mellett sikerült rövid városnézésre is sort keríteni.

Szent Mihály templom.

New York palota.


A szakmai program után sikerült ellátogatnunk a Tordai Sóbányába is. A bányában egyrészt megismerhetjük az erdélyi sóbányászat történetét, másrészt mi magunk is leereszkedhetünk a tárnákba. Végigkövethetjük hogy milyen ütemben haladtak a bányászok: a különböző mélységekben falba vésett évszámok azt mutatják meg, mikor jutottak le az adott szintre. Nagyon szépek a falakon kialakult só-sztalaktitok is. A bánya mélyén szinte vásári forgatag fogad minket: óriáskerék, csónakázótó, pingpongasztalok... 

Fényjáték a sóbányában.

Sófal a bánya mélyén levő tó felett.

Vásári forgatag a bánya mélyén.


Botanikai szempontból még érdekesebb a felszín: nagyon szép és érdekes szikesek maradtak fent a bánya környékén elhelyezkedő Dörgő-Sósvölgy nevű Natura 2000 területen.

Szikes tájkép a Dörgő-Sósvölgyben.