Az eurázsiai sztyeppek egyik legjellegzetesebb történelmi emlékhelyei a halmok, vagy más néven kurgánok. A halmok letűnt sztyeppei népek temetkezési helyeként szolgáltak. Magyarországtól egészen Mongóliáig találkozhatunk halmokkal. A halmokat a legtöbb esetben a környező területek talajából építették, magasságuk a fél métertől akár 15 méterig terjedhet, területük pedig pár száz és néhány ezer négyzetméter között van. Az eurázsiai sztyepp és erdőssztyepp régióban található halmok száma hozzávetőleg 400-600 ezer (Deák et al. 2016). A hazánkban található első halmokat a Jamnaja-kultúra (az úgynevezett gödörsíros kurgánok népe) építette i.e. 3300 és i.e. 2500 között. Így bár első ránézésre nem látszik, de halmaink egyidősek az egyiptomi piramisokkal (a gízai nagy piramist Hufu uralkodása alatt i. e. 2580-2530 között építették). Későbbiekben a szkíták és szarmaták is emeltek halmokat a Kárpát-medencében. Honfoglaló őseink és a később betelepülő kunok is előszeretettel használták a halmokat temetkezési célokra, azonban ezek már elsősorban másodlagos temetkezések voltak, vagyis a már meglévő halmokba mélyítették a sírokat. Bár a halmok nagy részét már a történelmi idők során kirabolták, még így is számos leletet őriztek meg az utókor számára, amely segít az ősi kultúrák, szokások és életmód megértésében.
 |
| A Hortobágyi Nemzeti Park Egyek-Pusztakócsi bemutatóterületén található Filagória-halom |
A halmoknak azonban nem csupán történelmi jelentősége van, élőviláguk is kiemelkedő. Az elmúlt évszázadok intenzív tájátalakító munkáinak köszönhetően a korábban nagy kiterjedésű gyepek jelentős részét feltörték, rajtuk mezőgazdasági kultúrák, vagy éppen települések találhatóak. A gyepterületek így csak olyan kis kiterjedésű „fragmentumokban” maradhattak fenn, amelyek valamilyen okból alkalmatlanok voltak a művelésbe vonásra. Ilyen területek az utak mezsgyéi, a meredek oldalú lejtők és a kurgánok. Bár mondhatnánk, hogy a halmon található növényzet fennmaradását csupán a törvényi védelem és a kulturális emlékek tisztelete segítette elő, de ez nem minden esetben igaz. Intenzíven használt mezőgazdasági tájakban a gyepi növényzet elsősorban azokon a halmokon maradt fenn, amelyek meredek oldalait nehezen lehetett beszántani, vagy éppen települések vagy országok közötti mezsgyében helyezkedtek el (pl. a trianoni határhalmok).
 |
| Elszántott Nagyhegyes-halom |
A magyarországi természetközeli vegetációt hordozó halmokon elsősorban löszgyepek, ritkábban szikes vagy homoki gyepek találhatók. A gyepekben számos esetben olyan védett, vagy regionálisan veszélyeztetetté vált fajok fordulnak elő, melyek korábban elterjedtek voltak, az élőhelyek megszűnése miatt azonban napjainkra állományaik igen megritkultak. Ilyen fajok például a taréjos búzafű (Agropyron cristatum), a macskahere (Phlomis tuberosa) vagy a kunkorgó árvalányhaj (Stipa capillata).
 |
| A halmokon található löszgyepek egyik jellemző védett faja a macshakere (Phlomis tuberosa) |
A halmok fajmegőrző szerepére jó példa a Hencida község közigazgatási határában található hét méter magas Mondró-halom (N 47.222028° / E 21.738456°). A halom bár már a második katonai felmérés (1806-1869) idején is szántókkal volt körülvéve a rajta található 60×40 méteres kis gyepfoltban számos ritka fajt találtunk, mint a hengeresfészkű peremizs (Inula germanica), selymes boglárka (Ranunculus illyricus), pettyegetett őszirózsa (Aster sedifolius) vagy éppen a parlagi rózsa (Rosa gallica) (Deák et al. 2015). A halmon található gyepet azonban fokozottan veszélyezteti fás szárú vegetáció terjedése, amelynek következményeként a halomról hosszú távon akár el is tűnhetnek a nyílt élőhelyet kedvelő gyepi fajok.
 |
Mondró-halmon található löszgyep, több ezer tő hengeresfészkű peremizzsel
|
Irodalmak
Deák, B., Tóthmérész, B., Valkó, O., Sudnik-Wójcikowska, B., Bragina, T.-M., Moysiyenko, I., Apostolova, I., Bykov, N., Dembicz, I., Török, P. (2016): Cultural monuments and nature conservation: The role of kurgans in maintaining steppe vegetation. Biodiversity & Conservation 25: 2473–2490. (pdf)
Deák, B., Török, P., Tóthmérész, B., Valkó, O. (2015): A hencidai Mondró-halom, a löszgyep-vegetáció őrzője. Kitaibelia 20: 143–149. (pdf)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése