2022. szeptember 27., kedd

Nemzetközi botanikus PhD találkozó Poroszlón

Nagy örömünkre szolgált, hogy mi rendezhettük meg a közép-európai botanikus PhD hallgatók nemzetközi találkozóját, 2022. szeptember 22-25 között Poroszlón. Ez a találkozó nagy hagyományokra tekint vissza: Milan Chytry és Botta-Dukát Zoltán indították el ezt az ikonikus eseményt nagyjából húsz éve. Azóta kétévente a botanikával foglalkozó PhD hallgatók és szenior kutatók találkoznak valahol Európában, a doktoranduszok bemutatják a kutatási terveiket és előzetes eredményeiket, és egymástól illetve a szenior kutatóktól nagyon hasznos tanácsokat, építő kritikát kapnak, egy barátságos hangulatú konferencián. Többünk számára ez a rendezvény volt anno az első nemzetközi konferencia, az első angol nyelvű előadás színtere - amire azóta is jó szívvel emlékszünk vissza.

A járványhelyzet miatt sajnos néhány éves szünet következett a konferenciasorozatban, ám idén végre lehetőség nyílt a hagyomány újraélesztésére. Az idei évben legnagyobb örömünkre Magyarországon, az ÖK ÖBI kutatók - Botta-Dukát Zoltán, Deák Balázs és Valkó Orsolya - szervezésében rendeztük meg az eseményt.

Nagy volt az érdeklődés, nagyjából 70 résztvevőnk volt, összesen 16 országból :) Emiatt a tudományos program nagyon feszes volt, hiszen minden résztvevő PhD hallgató előadást is tartott; ezek mind nagyon színvonalas bemutatók voltak, öröm volt őket hallgatni.

A konferencia helyszíne a Poroszlón található Tisza-tavi Ökocentrum volt, ami tökéletes helyszín egy ilyen rendezvényhez. A kávészünetek alatt a résztvevők meg tudták nézni a csodálatos kültéri és beltéri kiállításokat, és az akváriumokat, így még inkább fel tudtunk frissülni. Az előadások után esténként még további tudományos témákról folytattunk kötetlen beszélgetést. A két téma ez volt: 'Mennyire hasznosulnak a kutatásaink eredményei a gyakorlatban?' illetve 'A minőség vagy mennyiség számít jobban a tudományban?'.

Vasárnap Deák Balázs vezetésével egy félnapos kiránduláson bemutattuk a résztvevőknek a Hortobágyi Nemzeti Park természeti szépségeit, a szikes gyepeket és mocsarakat, löszgyepeket és persze a kurgánokat :)


A konferenciát a Magyar Ökológusok Tudományos Egyesülete és a Magyar Tudományos Akadémia támogatta, ezúton is nagyon köszönjük a támogatásukat. Köszönjük az összes résztvevő kifogyhatatlan lelkesedését, és aktív részvételét a konferencia minden programján. Köszönjük az ÖBIs kollegáknak, különösen Nagy Józsefnek, Lengyel Attilának és Kertész Miklósnak a szervezésben nyújtott segítséget. Köszönet a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóságnak a kirándulás támogatását.

2022. szeptember 21., szerda

Nyertes Élvonal pályázat - Hamarosan indul új kutatásunk

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal 2022-ben tíz Élvonal pályázatot részesített támogatásban, köztük a mi pályázatunkat is. Ez egyedülálló lehetőséget teremt a kutatócsoportunk megerősítésére és arra, hogy a következő öt évben a kedvenc kutatási témánkkal tudjunk minden eddiginél nagyobb intenzitással foglalkozni. A pályázat október 1-jén indul :)

A pályázat címe: Természet-alapú megoldásokra épülő gyeprekonstrukció agrárökoszisztémákban: integrált táj- és magökológiai megközelítés. Az agrártájakban található gyepi élőhelyek kiemelkedő biodiverzitás őrzői, emellett létfontosságú szerepük van az agroökoszisztémák működésében és az ökoszisztéma szolgáltatások biztosításában. Az európai és globális biodiverzitás- és klímavédelmi célkitűzések kiváló lehetőséget nyújtanak ezen élőhelyek rekonstrukciójára. Az Élvonal projekt célja, hogy tájökológiai és magökológiai alapokon egy általánosan alkalmazható döntéstámogató rendszert dolgozzaunk ki, amely segíti a restaurációs prioritások meghatározását. A restaurációs ökológia tudományterülete már behatóan foglalkozott a különböző restaurációs módszerek összehasonlító elemzésével és a jó gyakorlatok kidolgozásával. Ugyanakkor jelentős a tudáshiány azzal kapcsolatban, hogy a tájszintű makro- és élőhelyen belüli mikro-léptékű ökológiai folyamatok hogyan befolyásolják a restauráció sikerességét, és hogyan támaszkodhatunk ezen ökológiai folyamatokra a restaurációs priorizálás során. Az Élvonal projektben ezekre a tudáshiányokra keressük a választ olyan nagy ismétlésszámú terepi felmérések, tájökológiai, magökológiai és jelleg-alapú elemzések segítségével, melyek lehetővé teszik az eredményeink generalizálását más földrajzi régiók és ökoszisztémák esetén is. A kutatási program három pillérből áll. Elsőként egy 300 mintaterületre kiterjedő robusztus terepi vizsgálatban tér-idő-helyettesítés módszerrel vizsgáljuk a táji környezet, a környezeti változatosság és a regeneráció kezdete óta eltelt idő hatását a spontán és aktív fűmagvetést követő gyeprekonstrukció sikerességére. Ezt követően vizsgáljuk az agrártáj regenerációs potenciálját, vagyis a restauráció szempontjából fontos magforrásokat, a magterjedés időbeli (magbank) és térbeli (mageső) komponenseire fókuszálva az 1. pillérben hatóképesnek bizonyuló tényezők függvényében. Végül az 1-2. pillér eredményeit összekapcsolva azt vizsgáljuk, hogy az agrártájban jelen levő magforrásokból a növények megtelepedését és túlélését hogyan befolyásolják a táj és az élőhely jellemzői, illetve a növényi jellegek. Az eredmények közvetlenül alkalmazhatók a restaurációs projektek tervezésénél, fókuszterületek kiválasztásánál, és a szükséges beavatkozások mértékének meghatározásánál. A hatásmechanizmusok ismeretében olyan priorizálási algoritmust tervezünk kidolgozni, ami lehetővé teszi a restaurációs programok sikerességének maximalizálását.