2022. szeptember 27., kedd

Nemzetközi botanikus PhD találkozó Poroszlón

Nagy örömünkre szolgált, hogy mi rendezhettük meg a közép-európai botanikus PhD hallgatók nemzetközi találkozóját, 2022. szeptember 22-25 között Poroszlón. Ez a találkozó nagy hagyományokra tekint vissza: Milan Chytry és Botta-Dukát Zoltán indították el ezt az ikonikus eseményt nagyjából húsz éve. Azóta kétévente a botanikával foglalkozó PhD hallgatók és szenior kutatók találkoznak valahol Európában, a doktoranduszok bemutatják a kutatási terveiket és előzetes eredményeiket, és egymástól illetve a szenior kutatóktól nagyon hasznos tanácsokat, építő kritikát kapnak, egy barátságos hangulatú konferencián. Többünk számára ez a rendezvény volt anno az első nemzetközi konferencia, az első angol nyelvű előadás színtere - amire azóta is jó szívvel emlékszünk vissza.

A járványhelyzet miatt sajnos néhány éves szünet következett a konferenciasorozatban, ám idén végre lehetőség nyílt a hagyomány újraélesztésére. Az idei évben legnagyobb örömünkre Magyarországon, az ÖK ÖBI kutatók - Botta-Dukát Zoltán, Deák Balázs és Valkó Orsolya - szervezésében rendeztük meg az eseményt.

Nagy volt az érdeklődés, nagyjából 70 résztvevőnk volt, összesen 16 országból :) Emiatt a tudományos program nagyon feszes volt, hiszen minden résztvevő PhD hallgató előadást is tartott; ezek mind nagyon színvonalas bemutatók voltak, öröm volt őket hallgatni.

A konferencia helyszíne a Poroszlón található Tisza-tavi Ökocentrum volt, ami tökéletes helyszín egy ilyen rendezvényhez. A kávészünetek alatt a résztvevők meg tudták nézni a csodálatos kültéri és beltéri kiállításokat, és az akváriumokat, így még inkább fel tudtunk frissülni. Az előadások után esténként még további tudományos témákról folytattunk kötetlen beszélgetést. A két téma ez volt: 'Mennyire hasznosulnak a kutatásaink eredményei a gyakorlatban?' illetve 'A minőség vagy mennyiség számít jobban a tudományban?'.

Vasárnap Deák Balázs vezetésével egy félnapos kiránduláson bemutattuk a résztvevőknek a Hortobágyi Nemzeti Park természeti szépségeit, a szikes gyepeket és mocsarakat, löszgyepeket és persze a kurgánokat :)


A konferenciát a Magyar Ökológusok Tudományos Egyesülete és a Magyar Tudományos Akadémia támogatta, ezúton is nagyon köszönjük a támogatásukat. Köszönjük az összes résztvevő kifogyhatatlan lelkesedését, és aktív részvételét a konferencia minden programján. Köszönjük az ÖBIs kollegáknak, különösen Nagy Józsefnek, Lengyel Attilának és Kertész Miklósnak a szervezésben nyújtott segítséget. Köszönet a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóságnak a kirándulás támogatását.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése