Gyeptüzek utóélete: hogyan regenerálódnak a gyepek és a tűzpászták?

Legutóbb megjelent cikkünkben a tűz és a tűzpászták kialakítása utáni gyepregenerációt vizsgáltuk.

A cikk hivatkozása:

Deák B., Süveges K., Gőri Sz., Kapocsi I., Gál L. és Valkó O. (2026): Trade-offs between fire suppression and biodiversity: vegetation recovery in burnt grasslands and firebreaks under different restoration treatments. Fire Ecology, 22: 128.

A tanulmány ingyenesen elolvasható és letölthető innen.

A tűz történelmi idők óta része a Kárpát-medence gyepi ökoszisztémáinak. Az áradásokkal és a legelő állatokkal együtt alakította a tájat, és jelentősen hozzájárult a nyílt élőhelyek fennmaradásához. A klímaváltozás, a gyakoribb aszályok és a felhalmozódó száraz növényi anyag miatt azonban napjainkban növekszik a nagyobb és nehezebben kiszámítható tüzek kockázata. Ezek nemcsak a természeti értékeket veszélyeztethetik, hanem komoly biztonsági problémát is jelenthetnek, hiszen átterjedhetnek mezőgazdasági területekre, tanyákra és más emberi létesítményekre.

Tűz a Hortobágyon (Borza Sándor képe)

Gyeptűz (Borza Sándor képe)

A gyorsan terjedő tüzek megfékezéséhez szükség lehet tűzpászták kialakítására, amelyek megszakítják az éghető növényi anyag folytonosságát, és így lassíthatják vagy megállíthatják a lángok terjedését. A tűzpászták ezért fontos szerepet tölthetnek be a tűzvédelemben. Gyepekben történő kialakításuk ugyanakkor rendszerint talajbolygatással jár (sok esetben tárcsázással hozzák őket létre), ezért természetvédelmi területeken körültekintően kell megválasztani a helyüket és a létrehozásuk módját. Fontos továbbá annak megismerése, hogyan regenerálódik rajtuk a növényzet, és milyen kezelésekkel segíthető elő az eredeti növényzet helyreállása.

A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság munkatársaival közös kutatásunkban azt vizsgáltuk, hogyan regenerálódik a növényzet egy 2022 nyarán bekövetkezett, nagy kiterjedésű de kis intenzitású gyeptűz után. A kutatásban ősi és korábban gyepvetéssel restaurált löszgyepeket vizsgáltunk. Három éven keresztül követtük a leégett területek, valamint a tűz megfékezése érdekében tárcsázással kialakított tűzpászták növényzetének változását, összevetve a le nem égett, kontroll területekkel.

A tűzpászták egy részét a tárcsázás után további beavatkozás nélkül hagytuk regenerálódni. Más részeken gyűrűshengerrel elegyengettük és tömörítettük a rögös talajfelszínt, egy harmadik kezelésben pedig a hengerezést követően helyi eredetű barázdált csenkesz (Festuca rupicola) magot vetettünk. Így összehasonlíthattuk a spontán regenerációt, a talajfelszín elegyengetésének hatását és az aktív gyepesítést.

A tűzpászta és a három kezelés

Eredményeink szerint a kis intenzitású tűz csak mérsékelt és átmeneti változásokat okozott a gyepek növényzetében. A gyepi fajok már az első évben jól regenerálódtak, és a leégett területeken hosszabb távon sem következett be számottevő gyomosodás. Ennek egyik oka, hogy a szárazgyepek számos évelő növénye jól alkalmazkodott az időnként jelentkező tüzekhez: föld feletti hajtásaik ugyan eléghetnek, föld alatti szerveik és tartalékaik segítségével azonban képesek újrasarjadni.

A tűzpásztákon szintén hamar megindult a regeneráció. A növényzet gyorsan záródni kezdett, és már az első évtől megjelentek rajtuk a gyepi fajok. Borításuk azonban még a harmadik évben sem érte el a környező gyepekben tapasztalt értékeket. A tárcsázás eltávolította az eredeti növényzetet, a talaj megbolygatása pedig elősegítette a talaj magbankjában jelen lévő gyom- és zavarástűrő fajok csírázását. Ennek következtében a spontán regenerálódó és a hengerelt tűzpásztákon három év elteltével is jelentős maradt a gyom- és zavarástűrő fajok aránya. Mindez azt mutatja, hogy bár a regeneráció gyorsan elindul, a környező gyepekhez hasonló növényzet kialakulása hosszabb időt vehet igénybe.

A hengerelés önmagában csak mérsékelten befolyásolta a helyreállás ütemét, a barázdált csenkesz vetése azonban számottevően visszaszorította a gyomokat. Ez az erős növekedésű, évelő fű gyorsan egy összefüggő vázat alakított ki, amely egyre kevesebb teret hagyott a gyomfajoknak. A sűrű csenkesz állomány ugyanakkor más értékes gyepi fajok megtelepedését is lassíthatja. A tűzpászták helyreállításának megfelelő módszerét ezért mindig a környező gyep állapota, a gyomok mennyisége és a gyepi fajok természetes betelepülési lehetősége alapján érdemes kiválasztani.

Kutatásunk arra hívja fel a figyelmet, hogy a tűzvédelmi és természetvédelmi szempontokat együtt érdemes mérlegelni. A tűzpászták fontos szerepet játszhatnak a tüzek terjedésének megfékezésében, ugyanakkor gyepekben körültekintően célszerű megtervezni és kialakítani őket. Létrehozásuk után pedig hosszabb távon is érdemes nyomon követni a növényzet regenerációját. A rendszeres monitorozás lehetővé teszi, hogy időben felismerjük a tartós gyomosodást vagy a helyreállás elakadását, és szükség esetén célzott kezelésekkel – például a gyomok magérlelés előtti eltávolításával, megfelelő kaszálással, legeltetéssel vagy vetéssel – segítsük a gyepi növényzet kialakulását.

Fontos hangsúlyozni, hogy eredményeink egy viszonylag kis intenzitású, egyszeri nyári tűzesetre vonatkoznak. A gyakran visszatérő vagy nagy intenzitású tüzeket a gyepi fajok már nem feltétlenül képesek károsodás nélkül átvészelni. Az egyre szárazabbá váló éghajlat mellett ezért a nem kontrollált tüzek fokozott figyelmet érdemelnek: rövid idő alatt egyaránt okozhatnak természetvédelmi és biztonsági problémákat. Vizsgálatunk a növényzetre összpontosított, de fontos kiemelni, hogy a nagy kiterjedésű tüzek az állatvilág egyes csoportjait (például az ízeltlábúakat vagy a földön fészkelő madarakat) a növényeknél jóval súlyosabban érinthetik.

A cikk angol összefoglalója alább olvasható:

Background: Wildfire is an important component of many grassland ecosystems, but it is often suppressed in modern landscapes to protect infrastructure and human safety. Disk-harrowed firebreaks are frequently used to stop wildfire spread; however, this method represents a severe soil disturbance that may alter grassland species composition and structure. We studied the effects of a low-intensity growing-season wildfire on the vegetation of pristine and restored Central European dry grasslands, and evaluated vegetation recovery on firebreaks for three years post-fire. Firebreaks were subjected to passive restoration (disk-harrowing), assisted natural regeneration (rolling) or active restoration (rolling combined with grass seed sowing). In total, 180 permanent vegetation plots were surveyed for three years.

Results: Several grassland specialist species were associated with burnt grasslands during the first two post-fire years, but these patterns disappeared by the third year and did not affect overall specialist richness or cover. Fire did not promote disturbance-tolerant or weed species in the long run. Grassland specialists were able to re-establish in disk-harrowed and rolled firebreaks from the seed bank and seed rain; however, their cover remained substantially lower than in reference grasslands. Sowing seeds of the competitive perennial grass Festuca rupicola accelerated the development of a continuous grass cover and substantially reduced the proportion of weeds. Even in the third year after disturbance, firebreak vegetation remained dominated by disturbance-tolerant and weed species. Recovery of specialists was faster in restored grasslands, characterised by species typical of mid-successional stages, than in pristine grasslands.

Conclusion: Low-intensity growing-season wildfire had moderate and temporary effects on dry grasslands, indicating that fire represents an endogenous disturbance to which these communities respond with a short-term internal reorganisation. In contrast, mechanical soil disturbance associated with firebreak establishment represented an exogenous disturbance with longer-lasting effects on vegetation composition and structure. Although species richness of target grassland species recovered quickly, their cover remained lower than in reference grasslands even for the third year. Sowing a dominant perennial grass effectively suppressed weeds, but increased competition may limit the establishment of other grassland species. Our results highlight a trade-off between short-term fire safety and long-term biodiversity conservation, suggesting that firebreak establishment should be cautiously applied and accompanied by appropriate monitoring and targeted management.