Különböző marhafajták legelésének hatásai - új cikkünk az Applied Vegetation Science-ben

Megjelent Koncz Nóra elsőszerzőségével új cikkünk, amiben a különböző szarvasmarha fajták legelésének hatásait vizsgáltuk a szikes gyepek és mocsarak növényzetére.

A közlemény szabadon hozzáférhető, ide kattintva letölthető.

Kovácsné Koncz, N., Béri, B., Deák, B., Kelemen, A., Tóth, K., Kiss, R., Radócz, Sz., Miglécz, T., Tóthmérész, B., Valkó, O. (2019): Meat production and maintaining biodiversity: Grazing by traditional and crossbred beef cattle breeds in marshes and grasslands. Applied Vegetation Science doi: 10.1111/avsc.12475 [IF2018: 3.568]

A szürkemarhával legelt területeken volt a legjobb természetességű a szikes élőhelyek növényzete.

A vizsgálat során arra kerestük a választ, hogy mennyiben különbözik a hagyományos tájfajták (esetünkben a magyar szürke szarvasmarha) illetve az intenzív húsmarhák (esetünkben charolais × limousine) legelésének a növényzetre gyakorolt hatása szikes gyepekben és mocsarakban. Mindezidáig nagyon kevés (legjobb tudomásunk szerint egyetlen) vizsgálatban hasonlították össze egyazon állatfaj különböző fajtáit e tekintetben (lásd Pauler et al. (2019) hasonló munkáját). Hipotézisünk az volt, hogy mivel a marhafajták különböznek méretükben, legelői viselkedésükben és legelés-preferenciájukban, eltérő hatással vannak a növényzet természetességére és az egyes funkcionális csoportok arányára.

Mintaterületeink a Hortobágyi Nemzeti Parkban, Máta és Zám pusztákon voltak. A két vizsgált élőhelytípus a nedves szikes rétek és szikes mocsarak voltak. Három éven keresztül vizsgáltuk az eltérő szarvasmarha legelés növényzetre gyakorolt hatásait az állandó kvadrátjainkban. Eredményeink alapján a marhafajta hatása élőhelyfüggő volt. A szürkemarha legelés nagyobb diverzitást és jobb élőhelyi természetességet tartott fent a mocsarakban, mint az intenzív húsmarha legelése. A szikes réteken a két marhafajta legelésének hatásaiban nem volt ilyen jellegű különbség a vizsgált időléptéken. A mocsarakban az intenzív húsmarha legelése jelentős szárazodást okozott, ami a növényzet ökológiai vízigény értékeinek jelentős csökkenésében is megmutatkozott. Az eredmények alapján a mocsarak kezelésére egyértelműen a szürkemarha a legjobb választás.

Hortobágyi szikes táj.

Cikk az Eurázsiai Kurgán Adatbázisról

Nemrégiben megjelent egy orosz nyelvű írásunk az Eurázsiai Kurgán Adatbázisról a Steppe Bulletinben.

A cikk hivatkozása: 

Bragina, Tatyana M. ; Lisetskii, Fedor N. ; Buryak, Zhanna A. ; Bede, Ádám ; Apostolova, Iva ; Tóth, Csaba Albert ; Báthori, Ferenc ; Bán, Miklós ; Deák, Balázs (2019): Евразийская база данных о курганах поможет сохранить биоразнообразие степей /Eurasian database on kurgans will help to preserve biodiversity of steppes/. Степной Бюллетень /Steppe Bulletin/ 53: 36-40. 

A cikket itt lehet letölteni.

Az eurázsiai sztyeppék kiemelkedő szerepet játszanak a biodiverzitás megőrzésében, azonban az elmúlt századokban tapasztalható élőhelypusztulás következtében sok esetben csak kis kiterjedésű refúgiumokban maradtak fent. Ilyen refúgiumok az ősi sztyeppi temetkezési halmok (halomsírok, más néven kurgánok), melyek nem csupán kulturális és történelmi, hanem természetvédelmi szempontból is kiemelt jelentőségűek. Nagy számuk (megközelítőleg fél millió halom található Eurázsiában) és természetvédelmi jelentőségük ellenére a halmok előfordulásáról és természetvédelmi helyzetéről Eurázsia jelentős részén alig rendelkezünk átfogó ismeretekkel. A probléma megoldása érdekében létrehoztunk egy nyilvános, mindenki által elérhető nemzetközi adatbázist, mely lehetővé teszi a halmokkal kapcsolatos adatok gyűjtését és lekérdezését. 

Kazahsztáni rétsztyepp a háttérben egy "kunbabával". Марианны Масловой rajza.

Az adatbázis jelenleg 2515 rekordot tartalmaz; ebből 563 lokalitásokat jelöl és 1952 rekord nyújt részletes információt a halmokról.

 

Az adatbázisban található adatok térbeli megjelenítése.

Annak érdekében, hogy felhívjuk a figyelmet az eurázsiai kurgánok jelenlegi védettségi állapotára, a jövőben egy összefoglaló tanulmány publikálását tervezzük, amely az adatbázisban gyűjtött adatokon alapul. A tervezett publikáció célja, hogy átfogó képet adjon a kurgánok jelenlegi felszínborításáról, a veszélyeztető tényezőkről és a széles földrajzi tartományban lévő különböző régiók kurgánjaihoz kapcsolódó kulturális értékekről. Azok az adatfeltöltők, akik jelentős mértékben hozzájárultak az adatgyűjtéshez társszerzői lesznek az adatbázist vagy az adatok egy részhalmazát elemző soron következő publikációknak. Jelentős hozzájárulásnak számít általánosságban az adott publikációhoz felhasznált adatok legalább 5%-ának feltöltése (részletes adatlap formájában), illetve meghatározó mértékű adatközlés egy adott publikáció szempontjából adathiányos régióból. Kapcsolat: debalazs@gmail.com.

A témában korábban megjelent cikkünk itt tölthető le.

Kurgánok mezőgazdasági tájakban - cikkünk a Biological Conservation-ben

A napokban jelent meg a cikkünk, amelyben arra a kérdésre kerestük a választ, hogy a kurgánok mint élőhelyszigetek vajon mennyire hatékonyan képesek megőrizni a gyepi biodiverzitást olyan esetekben, amikor nem védett, emberi hatásoknak erősen kitett tájakban helyezkednek el. A vizsgálatban összesen 138 kurgánon mértük fel a növények, hangyák, egyenesszárnyúak, poloskák és holyvák fajösszetételét. Eredményeink azt mutatják, hogy bár az intenzíven használt tájakban a halmokon található gyepi élőhelyek létét számos tényező fenyegeti (például nem megfelelő kezelés, inváziós fajok terjeszkedése) a gyepi vegetációval borított halmok mégis hatékonyan képesek fenntartani a természetvédelem számára fontos gyepi specialista fajok populációit.

A cikk online verziója itt érhető el.

Deák, B., Valkó, O., Nagy D. D., Török, P., Torma, A., Lőrinczi, G., Kelemen, A., Nagy, A., Bede, Á., Mizser, Sz., Csathó, A.I., Tóthmérész, B. Habitat islands outside nature reserves – threatened biodiversity hotspots of grassland specialist plant and arthropod species. Biological Conservation (in press)

A cikk absztraktja:

In transformed landscapes, many populations of grassland specialist plant and animal species live outside the few protected areas and are often preserved on 'small natural features' (SNFs) such as road verges, field margins and rocky outcrops. In the steppe and forest steppe zones of Eurasia ancient burial mounds (kurgans) are widespread SNFs providing refuge for grassland species. Based on a large-scale botanical and zoological survey of 138 kurgans in Hungary, we compared the management regimes, the presence of threatening factors and the conservation potential of kurgans embedded in non-protected transformed landscapes and in protected areas. We found that kurgans extend the borders of the protected areas by maintaining populations of grassland specialist plants and arthropods (ants, orthopterans, true bugs and rove beetles) even in transformed landscapes. We revealed that the lack of proper management, the presence of anthropogenic disturbances and encroachment of woody species are the most considerable threats to the long-term maintenance of biodiversity on kurgans located outside the protected areas. For their effective conservation a new approach is needed, which can cope with the small area and dispersed localities of the kurgans and can integrate them into the network of other SNFs on a landscape-level. As the ecological importance of kurgans is disproportionate to their size conservation actions focusing on their protection offers a greater rate of return of the efforts than can be expected in case of larger continuous sites.

A kutatás során felmért 138 kurgán térképe. Kék háromszögek: védett területeken kívül elhelyezkedő kurgánok (n =78), zöld körök – védett területen belül elhelyezkedő kurgánok (n = 60). Felső kép – a szántókkal körülvett Két-halom; alsó kép – Sáros-ér-halom, amely szikes gyepekkel van körülvéve.

Reproductive Strategies Symposium - nyilvános nyitó előadás

2019. november 7-én kezdődik a Reproductive strategies from genes to societies – Frontiers in animal and plant reproduction research című nemzetközi szimpózium a Debreceni Egyetemen.

A rendezvény regisztrációhoz kötött, de a csütörtök esti nyitó előadás szabadon látogatható. Az előadó Prof. Ruth Mace, a University College London professzora, aki a viselkedésökológia, evolúció és kultúrantropológia érdekes határterületéről tart előadást Evolution of families: Using behavioural ecology to understand cultural evolution in humans címmel.

Az előadás november 7-én 17 órakor kezdődik a Debreceni Egyetem Főépületében, az Aulában (3. emelet).

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Felhívás - Gyepes különszám a Hacquetia folyóiratban

6. EDGG különszám - Hacquetia 2021: Az eurázsiai gyepek faunája, flórája, vegetációja és védelme

Ismét várjuk a kéziratokat az Eurasian Dry Grassland Group gyepes különszámába, a Hacquetia c. folyóirat 2021-es kötetébe. A különszám címe: Fauna, flora, vegetation and conservation of Palaearctic natural and semi-natural grasslands. A különszámba a Palearktisz gyepjeinek biodiverzitását vizsgáló cikkeket várunk, akár botanikai, akár zoológiai témában.

A Hacquetia a Szlovén Tudományos Akadémia nemzetközi folyóirata. Évente két kötete jelenik meg nyomtatásban és online. A cikkek publikációs költség nélkül online szabadon hozzáférhetők, a színes ábrák közlése is ingyenes. Lehetőség van terjedelmes cönológiai tabellák és függelékek közlésére is. A folyóirat a Scopus és a BIOSIS adatbázisokban jegyzett.

A mostani lesz a 6. EDGG-hez kötődő különszám a Hacquetia-ban. A kötet 2021 januárjában fog megjelenni; előreláthatóan 150–250 oldal terjedelemben. A szakcikkek mellett az EDGG 2019-2020-as tevékenységét bemutató jelentés is itt kerül közlésre.

A kéziratok benyújtási határideje 2020. január 15. A benyújtott kéziratok a nemzetközi folyóiratokban szokásos szakmai bírálaton esnek át. A szerzői útmutató a folyóirat honlapján érhető el.

Kérdés esetén örömmel állok az érdeklődők rendelkezésére.

A különszám szerkesztői:

Orsolya Valkó (Magyarország, főszerkesztő)
Stephen Venn (Finnország)
Sabina Burrascano (Olaszország)
Salza Palpurina (Bulgária)
Rocco Labadessa (Olaszország)
Atushi Ushimaru (Japán)

A kéziratokat emailben, az alábbi címen várjuk:

Orsolya Valkó (valkoorsi@gmail.com)

Sikeres MTA doktori védés

Szeptember 18-án sikerrel megvédtem az MTA doktori disszertációmat, melynek címe Termőhelyi változatosság, táji környezet és tájhasználat szerepe gyepi növényközösségek élőhelyi mintázatainak és fajkészletének kialakításában.

A disszertáció, a tézis, a bírálatok és válaszok az alábbi linken érhetők el: http://real-d.mtak.hu/1142/

Ezúton szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki hozzájárult a disszertáció alapjául szolgáló kutatások megvalósításához.

GfÖ, vagyis német ökológus kongresszus Münsterben

Idén az észak-németországi Münsterben rendezték meg a Gesellshäft für Ökologie (GfÖ), vagyis a Német-Osztrák-Svájci Ökológiai Társaság éves konferenciáját. A nagy hagyományokkal rendelkező konferenciasorozat idén volt 49 éves. Minden eddiginél több résztvevő volt a kongresszuson, több mint 20 országból több mint 800 ökológus.

A konferencia fő témája az elméleti ökológia és gyakorlati természetvédelem találkozása volt, amit a mottó is mutat: Science meets practice. Mi az alábbi két előadást mutattuk be a Conservation and Restoration c. szekcióban:

Deák, B., Valkó, O., Nagy D. D., Török, P., Torma, A., Lőrinczi, G., Kelemen, A., Nagy, A., Bede, Á., Mizser, Sz., Csathó, A.I., Tóthmérész, B.: Kurgans as refuges for grassland species: large-scale multi-taxon study on Eurasian burial mounds.

Valkó, O., Tóthmérész, B., Miglécz, T., Lukács, K., Kiss, R., Kelemen, A., Godó, L., Deák, B.: Environmental heterogeneity is a major driver of community assembly – Lessons from the restoration of landscape scars

A münsteri kikötő - nagyon hangulatos hely.

Münster tele van zöld területekkel. A város zöld tüdeje az Aasee tó melletti park.

Az Aasee melletti parkban több helyen is láttunk magasfüvű, fajazdag gyepeket. A lakosság tájékoztatását információs táblák is segítik, amik a gyepek biodiverzitás fenntartásában betöltött szerepét mutatják be. Nagyon jó kezdeményezés!

Magas füvű diverz gyep és a mellette levő rövidfüvű, gondozott sáv. Valahol itt született német kollégáink cikk-ötlete - ez később egy európai szintű felméréssé nőtte ki magát, amibe mi is bekapcsolódtunk. Reméljük hamarosan megjelenik a cikk is.

45 éves a Hortobágyi Természetvédelmi Kutatótábor

Idén lett 45 éves a Hortobágyi Természetvédelmi Kutatótábor. A táborban kutatók generációi nőttek fel, barátságok, fontos szakmai kapcsolatok születtek és sokan először ennek a tábornak a keretében fedeztük fel és szerettük meg a Hortobágyot. Gimnáziumi éveim meghatározó élménye volt a tábor és köszönöm Berci Bácsinak és a táborozóknak az életre szóló emlékeket.

A jeles évforduló alkalmából jelent meg egy ünnepi tanulmánykötet A Hortobágyi Természetvédelmi Kutatótábor 45 éve címmel, Dr. Tóth Albert és Dr. Tóth Csaba szerkesztésében az Alföldkutatásért Alapítvány kiadásában. A kötet minden egykori és jelenlegi táborozó szívéhez közel áll, bemutatja a tábor történetét és a táborhoz kapcsolódó kutatásokat. Az egyes fejezetek remek keresztmetszetet adnak a hortobágyi kutatásokról: olvashatunk botanikai, zoológiai, etnoökológiai és talajtani témájú írásokat. Mi két fejezetet írtunk a könyvbe a természetvédelmi célú gyeptelepítésről és a kunhalmok gyepvegetáció megőrzésében betöltött szerepéről.

A könyvbemutatóra 2019. augusztus 31-én, szombaton, Hortobágyon került sor, ahol sokan összegyűltek az egykori táborozók közül. Tábori visszaemlékezések, beszélgetések és diavetítések során elevenítették fel a tábor történetének jeles pillanatait. Sor került a tábori emlékplakettek átadására is: Dr. Aradi Csaba, Hoffmann Károly, Kapocsi István és Dr. Kovács Gábor voltak a kitüntetettek. Az ünnepi megemlékezés végén nagyon finom marha- és bivalypörkölttel zártuk az eseményt :)

Tábori visszaemlékezések.

Kapocsi István az oklevél átvétele után.

Hoffmann Károly átveszi a kitüntetést.

Fotókiállítás a tábori emlékekből.

Egy régi tábori emlék - talán 2001-ből.

Tájökológiai Konferencia Kisvárdán

Az idén a Debreceni Egyetem Földtudományi Intézete szervezte a VIII. Magyar Tájökológiai Konferenciát Kisvárdán. A tájökológiai konferenciákat kétévente szervezik, az esemény a természetvédelem, tájföldrajz, tájökológia, településökológia és számos rokon tudományterület iránt érdeklődők számára remek konferencia.

Mi a Természet- és tájvédelem, Tájrehabilitáció szekcióban tartottunk két előadást:

Deák, B., Tóth, Cs.A., Lisetskii, F., Buryak, Z., Báthori, F., Bragina, T.M., Apostolova, I., Bede, Á., Bán, M.: Citizen science a kunhalmok védelmében –Az Eurázsiai Kurgán Adatbázis.

Valkó, O., Tóthmérész, B., Miglécz, T., Kelemen, A., Godó, L., Kiss, R., Lukács, K., Kapocsi, I., Borza, S., Deák, B.: Növényzeti és talajtani változások a hortobágyi Bombázó-lőtér tájléptékű élőhely-rekonstrukcióját követően.

FIRELinks - Európai szintű együttműködés a tüzek kutatására

A tűz, mint a természetes ökoszisztémák szerves része közel 400 millió éve jelentősen formálta és napjainkban is formálja a Föld természeti képét. A modern korban a tüzek kiterjedése, dinamikája és gyakorisága jelentős változásokon megy keresztül, és az ember az egyetlen olyan faj, amely képes előidézni, kontrollálni és eloltani a tüzet. Az emberiség már közel egy millió éve használja a tüzet: a gyűjtögető-vadászó törzsek a tűz segítségével formálták lakókörnyezetüket, a mezőgazdaság megjelenését követően pedig őseink égetéssel nyertek új termőterületeket a korábban erdővel borított élőhelyeken. Mindezek tükrében a tűznek meghatározó szerepe volt az emberi társadalmak fejlődésében. 

A felhalmozódott száraz biomassza könnyen lángra kap.

Napjainkban a legnagyobb kiterjedésű és hatású tűzesetek nyáron jellemzőek. A híradások legtöbbször a dél-európai országokban megesett katasztrofális tüzekről szólnak, ugyanakkor fontos tudni, hogy igen komoly tűzesetek fordulnak elő a magashegységekben, a mérsékelt övi erdőkben, a tajgában és a tundrán is, vagyis gyakorlatilag minden európai ország területén. A 2014-es svédországi tűz például olyan hatalmas volt, hogy több mint egy hónapig égett az Északi-sarkkör térségében. Bár Magyarországon igen ritkák a nagy kiterjedésű és kontrollálatlan tüzek, kisebb kiterjedésű tűzesetek szinte naponta előfordulnak a tavaszi és nyári időszakban. A globális klímaváltozás miatt tapasztalható szárazabb és melegebb éghajlat hatásait egyre inkább a saját bőrünkön is érezzük a nyári hőségriadók alatt. Ezek az időjárási körülmények feltehetően a tűzesetek gyakoriságát is növelni fogják, így a tüzek vizsgálata, hatásaik megismerése egyre nagyobb jelentőséggel bír majd a jövőben. 

Égő paratölgyes Szicíliában.

A FIRElinks COST projekt célja hogy elősegítse a kommunikációt a tűzzel foglalkozó, különböző szakterületen dolgozó kutatók között, és ennek segítségével tudományosan megalapozott információt nyújtson a döntéshozóknak, természetvédelmi kezelőknek és gazdálkodóknak. A nemzetközi együttműködés lehetővé teszi, hogy új módszereket dolgozzunk ki a tüzek megelőzése és a kontrollált égetés terén, figyelembe véve a klimatikus, társadalmi és gazdasági körülményeket.

A COST (European Cooperation in Science and Technology, azaz Európai együttműködés a tudományos és műszaki kutatások területén) egy kutatási és innovációs közösségeket támogató szervezet. Célja európai szinten összhangba hozni a nemzeti forrásokból támogatott műszaki és tudományos alapkutatásokat. Lehetőséget biztosít a kutatók, az ipar, valamint a köz- és magánszféra közötti nemzetközi párbeszédre.

Magyarországot Valkó Orsolya (MTA-DE Lendület Vegetáció- és Magbank Dinamikai Kutatócsoport) és Kertész Miklós (MTA Ökológiai Kutatóközpont) képviselik a FIRELinks munkájában. Az első közgyűlést Szófiában rendezik 2019 október 8-9-én, ahol Artemi Cerdà és Stefan Doerr, a FIRELinks vezetői mutatják be a program koncepciótervét, az egyes tagállamok képviselői pedig betekintést adnak az országukban zajló tűzzel kapcsolatos kutatásokba. A négy éven át tartó projekt egy olyan európai szintű együttműködés alapjait teremti meg, amely hozzájárul a tűz keletkezésének, dinamikájának és hatásainak jobb megértéséhez, aminek mind természetvédelmi mind társadalmi jelentősége kiemelkedő.

Tűz után frissen sarjadó növényzet.

Réunion, a vulkánok szigete

A 2019-es Island Biology Conference kapcsán Réunion szigetén jártunk, itt következik az élménybeszámoló.

Réunion a Mauritius-t és Rodrigues-t magába foglaló Mascarene-szigetcsoport tagja, Madagaszkártól 800 km-re keletre található az Indiai-óceánon, a Baktéritőtől kicsit északra. Korát a kutatók 2-3 millió évre teszik, tehát egy viszonylag fiatal vulkanikus szigetről van szó. A sziget mindössze 2511 km2 területű, mégis igen változatos formakincs és éghajlat jellemzi. Az éghajlatkutatók mintegy 200 különböző mikroklímát különítenek el a szigeten! A nyugati part szárazabb, kellemesebb éghajlatú, a keleti partvidék és a központi hegyvidék jóval esősebb, nem ritka az évi 6.000-12.000 mm csapadék, de volt már olyan év is amikor 18.000 mm esett. Sőt, a napi csapadékmennyiség világrekordját is Réunion-on mérték: Cilaos településen 24 óra alatt 1.870 mm eső esett!!! (Ez kb. annyi, amennyi három év alatt esik Magyarországon!) Júliusban, vagyis 'télen' enyhe, 20-27 Celsius fok körüli hőmérséklet és viszonylag kevés csapadék jellemző, így nagyon jó ide menekülni az európai forró nyárból.

Réunion sziget elhelyezkedése az Indiai-óceánon.

A szigetet az 1500-as években kezdték el benépesíteni, Madagaszkárról. Az első európai felfeldezők portugálok voltak 1507-ben, akiktől a franciák egy évszázaddal később átvették az uralmat. Az intenzív gyarmatosítás 1665-ben kezdődött, amikor a Francia Kelet-Indiai Társaság az első telepeseket elküldte a szigetre. A sziget felvirágzását egyrészt a cukornád, másrészt a vanília biztosította. Réunion ma Franciaországhoz tartozó tengerentúli régió. Utazói szemszögből ez több szempontból is kényelmes: Euró a fizetőeszköz, kiváló a közbiztonság, jó az úthálózat, bérelt autóval önállóan is jól bejárható a sziget. Tényleg mindenhova nyugodtan lehet menni, önállóan fel lehet fedezni a tájakat; ez kevés más trópusi szigetre igaz.

A Bourbon vanília a sziget egyik híressége. A Mexikóból származó orchidea-fajt a 19. században hozták be a szigetre. Beporzói azonban nem voltak. Egy 12 éves rabszolga, Edmond Albius fedezte fel a technikát, amivel kézzel is be lehet porozni a vaníliát. Felfedezése tette gazdaggá a francia vanília-bárókat. Ma a vaníliát egyre inkább az esőerdőkben termesztik, ami nagyon jó abból a szempontból, hogy megmaradnak az erdei élőhelyek. A Bourbon név egyébként visszatükröződik több, a szigeten endemikus növény- és állatfaj latin nevében is ('borbonicus' formában).

A sziget másik gazdasági 'kincse' a cukornád és a belőle készített rumok. Sajnos a cukornádültetvények a sík- és dombvidéki élőhelyek jelentős részét megsemmisítették, bár még mindig kevésbé, mint a szomszédos Mauritius-on.

Nagyon finom a helyi ananász, édes és nem fás.

Saint Pierre a sziget egyik legrégibb kikötővárosa. Talán a leginkább hangulatos és nyüzsgő város.

A sziget multikulti jellege a konyhaművészetben is megmutatkozik: kreol, francia, ázsiai és afrikai ízek egyaránt jellemzők. Nagyon finomak a piacokon árult szamószák.

Réunion vulkanikus szigete 2-3 millió éve keletkezett. Két nagy vulkanikus hegytömb alkotja: a már nem aktív Piton de Neiges és az aktív Piton de Fournaise. A Piton de Neiges ('havas csúcs') utolsó kitörése mintegy 10.000 éve volt; ma a sziget és egyben az Indiai-óceán legmagasabb pontja: 3071 m magas. Ritkán tényleg előfordul, hogy havazik itt, az utóbbi évtizedben kétszer is hoztak havat az Antarktisz felől fújó szelek. A sziget közepén, a Piton de Neiges szikláin költ két endemikus viharmadár faj.

A fenséges, ködbe burkolózó kialudt tűzhányó, a Piton des Neiges.

Cilaos települése egy kráterben található. Már az odavezető út is egy kész élmény: 400 hajtűkanyar után érünk fel a településre. Cilaos-ból gyönyörűen látszanak a sziget legnagyobb kihunyt vulkánjai.

A Piton de Fournaise, vagyis a 'kemence' a világ egyik legaktívabb vulkánja, egy 2632 m magas pajzsvulkán. Évente akár két-három alkalommal is kitör (remek videó egy nemrégi kitörésről például itt). Korát 530.000 évre teszik a kutatók. A sziget délkeleti harmadát gyakorlatilag ez a lenyűgöző vulkán formálta és formálja napjainkban is.

A vulkánra vezető út kilométereken át egy holdbéli tájon, a Plaine de las Sables-en vezet keresztül.

A legmélyebb kráter (Commerson kráter), ami egy robbanásos kitörés során keletkezett. Közel 300 m mély és 250 m széles.

A Plaine de las Sables holdbéli tájképe.

Ahhoz, hogy feljussunk a Piton de Fournaise-ra, először le kell ereszkednünk a kalderába, majd a túra végén újra fel a 180 méteres lépcsősoron :)

Szivárvány a kalderában.

A vulkántúra egyik legszebb formációja a Formica Leo. Nevét onnan kapta, hogy egy hangyaleső csapdájára emlékeztet. Az 1700-as években tört ki ez a kisebb, ma már nem aktív kráter.

Régi lávafolyás az előtérben, új lávafolyás a háttérben.

Elképesztő lávaformációkat láthatunk a kalderában.

Pahoahoe típusú lávafelszín, amelyre a finom redők, sima felszín jellemző.

Délutánra mindig összegyűlik a köd. A legszebb, legnapsütésesebb napon is.

Hegyek a felhők felett.

Az Island Biology konferencia alatt egy rövid kiránduláson bejártuk a keleti partvidék lávafolyamjait és megnéztük, hogyan veszik birtokba a növények a lávafelszínt. A part mentén vannak a legnagyobb kitörések lávafolyásai. A 2007-es kitörés olyan nagy volt, hogy a láva az óceánba is beömlött, kicsit felforralta a vizet, és az ott elpusztult halak közül egy tudományra új faj is előkerült. A láva mintegy 15-20 évig folyik, utána szilárdul meg. A lávát először a zuzmók, majd a páfrányok kolonizálják. A fásszárú növények is hamar megtelepednek, az Agarista salicifolia már 10 év alatt megtelepszik a láva-felszínen. Sajnos nagyon sok idegenhonos fafaj, köztük a Casuarina fajok is meg tudnak telepedni a láva-felszínen. Érdekes módon a lávafolyások növényzete nem képes a többnyire emberi eredetű tüzek után regenerálódni, ezért a tűzoltóság óvja ezeket a különleges élőhelyeket a tűztől.

A kihűlt láván elsőként a zuzmók és néhány páfrányfaj, mint például a képen látható Nephrolepis abrupta jelenik meg.

Pár évvel később már egyre több fásszárú növény is megtelepszik. A bal hátsó részen látható ausztráliai eredetű zsurlólevelű kazuárfa (Casuarina equisetifolia) az egyik legveszélyesebb, gyorsan fává növő inváziós faj a lávafolyásokon.

A legnagyobb kitörések után a láva egészen az Indiai-óceánig folyik, mintegy 20 km-en át.

Az 1986-os vulkánkitörés 25 hektárral megnövelte a sziget területét!

A Sainte Rose-ban található Notre Dame des Laves templom egy csoda folytán megmenekült: a láva körbefolyta, de nem bántotta a templomot.

Réunion eredeti és jelenlegi élőhelyeiről Strasberg et al. (2005) cikke ad kiváló áttekintést. A szigeten eltöltött idő során sikerült a legtöbb élőhelytípust felkeresnünk, most ezeket mutatjuk be sorban, az óceántól a magashegységek felé haladva. Mint sok más helyen, itt is egyértelműen látszik, hogy az ember élőhely-átalakító tevékenysége az alacsonyabb tengerszint feletti magasságokon a legnagyobb mértékű, így leginkább az itt egykor jellemző élőhelyek (szavanna, síkvidéki esőerdő és nem óceáni vizes élőhelyek) szerkezete és fajösszetétele változott meg, továbbá a partközeli élőhelyeket özönlötték el leginkább az inváziós fajok. A magashegységekben még sok az érintetlen, természetközeli élőhely, ám hosszú távon ezeket is veszélyezteti a klímaváltozás és a sziget népességének növekedése.

A partvidéki sík- és dombvidéket az 1500-as évek utazóinak leírásai alapján füves szavanna bortította, pálmafákkal tarkítva.

A Reunion-i szavanna. Ilyenkor 'télen', a száraz évszakban ezt az arcát mutatja.

A leégett és épen maradt szavanna határa.

Sajnos a szavanna eredeti állapotához képest jelentősen degradálódott. Az idegehonos mimóza fajok az állományok többségét benőtték. Kecske-legeltetéssel még helyre lehetne állítani a szavannát.

A szavanna ellensége, a mexikói eredetű árva-mimóza (Leucaena leucocephala). A faj szerepel az IUCN által összeállított 100 legveszélyesebb inváziós faj listáján.

A déli partvidéket sokszor az antarktiszi szelek tépázzák.

A déli partvidék állandóan szeles, párás és hűvös. Itt a 'vacoa', a közönséges csavarpálma (Pandanus utilis) ligetei jellemzőek.

Az 'utilis' fajnév igen találó: a vacoa termése megsütve finom csemege, leveleiből pedig gyönyörű kosarakat, kézműves termékeket fonnak (amikkel tele vannak a helyi piacok), vagy akár tetőfedésre is használják.

Látszólag rossz állapotban levő párduckaméleon (Furcifer pardalis) a déli partvidéken. A farkával kapaszkodott egy faágba és himbálózott a szélben.

Általában ennél jóval színpompásabb, most valószínűleg fázott. Hidegben a kaméleonok sokszor befeketednek, így több napfényt tudnak felvenni.

A cápa-támadások 2011 óta nagyon gyakorivá váltak Réunionon - itt volt az elmúlt években a legtöbb cápatámadás a világon. Sajnos emiatt a legtöbb partszakaszon nem lehet fürdeni.

A tengeri teknősök közül a leggyakoribb a gyönyörűszép közönséges cserepesteknős (Eretmochelys imbricata).

Magróvegéb a parti sziklákon.

A homokos óceánpartok leggyakoribb faja ez a hajnalka (Ipomoea pes-caprae).

Az állandóan nagy páratartalom miatt nagyon sok gyönyörű szivárványt láttunk. :)

A síkvidéki esőerdőkből sajnos nagyon kevés állomány maradt, többségük a cukornádültetvények áldozata lett. Mi a konferencia kiránduláson látogattunk el a Mare Longue-i esőerdőbe - ahol stílusosan bőrig áztunk, így csak ez az egy kép készült. :) A képen épp egy érdekes 'hegyibeszédet' hallgatunk a szárazföldi teknősök magterjesztő szerepéről. Az őshonos erdei fafajok egy részének a magját csak a teknősök terjesztik hatékonyan: hosszú távú terjesztők, közel két hónapig emésztik a magot, ami szükséges a csírázás beindításához. Ezért Réunionon sok helyen telepítik vissza a teknősöket az erdőbe.

A sziget csapadékos keleti oldalán a hegyvidéken találhatjuk a legbujább trópusi növényzetet.

Hegyvidéki erdő a Cilaos kráternél.

Szakállzuzmó.

Endemikus hegyi tamarinfák (Acacia heterophylla).

Buja trópusi növényzet páfrányfákkal.

A túraút a Bebour-Belouve köderdőben.

Ezért köderdő :)

 A dél-afrikai eredetű kála (Zantedeschia aethiopica) sokfelé nő a hegyi esőerdőkben.

Magashegységi marhalegelő, a Nez de Beouf-nél.

Két endemikus cserje egy képen: a sárga Erica reunionensis és a szürke Stoebe passerinoides.

Az "orbáncfű-fa" (Hypericum lanceolatum) a magashegységek törpecserjéseire jellemző.

A szigeten kilenc endemikus madárfaj él. Közülük a legtöbb faj gyakori és könnyen találkozhatunk velük - három faj azonban (két viharmadár faj és a Reunion-i kakukkgébics), nagyon ritkák és veszélyeztetettek.

A 'tectec' egy endemikus csukfaj (Saxicola tectes) - nagyon kedves és egyáltalán nem félénk madár.

Az endemikus Réunion-i olajzöld pápaszemes-madár (Zosterops olivaceus).

Sokszor a madarak töltik be a hiányzó rovar-pollinátorok szerepét: olajzöld pápaszemesmadár az 'orbáncfű-fán' (Hypericum lanceolataum).

Talán a leggyakoribb 'beporzó' az endemikus Réunioni pápaszemesmadár (Zosterops borbonicus).

Az endemikus Réunion-i bülbül (Hypsipetes borbonicus).

Szintén benszülött Réunioni paradicsom-légyvadász (Terpshiphone bourbonnensis).

A málinkó-szövőmadarak (Ploceus cucullatus) telepeivel szinte mindenütt találkozhatunk.

A trópusimadarak gyönyörű, kecses, és borzasztó idegesítő madarak, mert egy pillanatig sem maradnak egy helyben :) A képen a fehérfarkú trópusimadár (Phaethon lepturus) látható.

Vízityúk (Gallinula chloropus) a kagylótutajon (Pistia stratiotes). Fészküket is a sűrű (idegehonos) vízinövényzetre építik. A vizes élőhelyek többségét idegenhonos növények alkotják.

Az invazív állatfajok közül a patkány és az üregi nyúl okozza a legtöbb természetvédelmi problémát. Persze sajnos számos egyéb idegenhonos állat is bekerült a szigetre.

Ezt a közel 20 cm-es afrikai csigafajt fehérjeforrás gyanánt telepítették be - sajnos nem vált be, viszont nagyon elszaporodott.

Gyakori invazív madárfaj a vörösfülű bülbül (Piconotus jocosus).

Búcsúzóul naplemente az Indiai-óceánon.

Saint Gilles kikötője.